Infostart.hu
eur:
378.44
usd:
321.38
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Nem csak diákoknak kellene pénzügyi vetélkedőt rendezni

Nem otthon, és nem is az iskolában szerzik a fiatalok a pénzügyi ismereteiket, innen-onnan áll össze a tudáshalmaz, ezért nemcsak a középiskolásoknak, hanem akár családoknak is kiírható lenne pénzügyi vetélkedő - ez a tapasztalata a PénzSztár középiskolai pénzügyi verseny szakmai elnökének. Bod Péter Ákos közgazdász egyetemi tanár, volt jegybankelnök azt mondta: idővel a szükséges pénzügyi ismereteket megszerzik a fiatalok, de például az alapvető gazdasági ismeretek hiányosabbak.

„Amit tudnak, nem a családból szedik fel – ez az egyik tanulság, hanem innen-onnan. Ki vannak téve mindenféle benyomásnak, részben az internetről, részben, ahogy járnak a világban” - mondta Bod Péter Ákos.

A PénzSztár pénzügyi verseny szakmai vezetője hozzátette, ez azt jelenti, hogy fiatalokkal való foglalkozás esetén akár a szüleikkel is lehetne kezdeni.

„Valahogy el kellene érni, hogy az iskola, a felnőtt társadalom és ez a fiatal korosztály közösen készüljön fel arra a tudásanyagra, aminek a birtokában jobban el tud boldogulni a piacgazdaságban” - mondta Bod Péter Ákos.

A versenyhez - és az élethez - szükséges ismeretekről a volt jegybankelnök elmondta: „a pénzügyi, sőt a gazdasági ismeretek teljes tárházát használjuk, egy kis matematika, de nem az a cél, hogy fejben kell megoldani valamit, hiszen arra vannak az eszközök. A fogalmakkal tisztában kell lenni, világosan tudja, mi a jogi kerete a piacgazdaságnak, a termékeket valamennyire ismerje, ahogy az intézményeket is, ahova fordulni lehet, ha kétsége van, amelyikben meg lehet bízni. Ismerje fel azokat a jeleket, amelyek alapján a félrevezető reklámot azonnal ki lehet szúrni, tudjon eligazodni az őt körülvevő világban.”

A közgazdász hozzáfűzte, történelmi ismeretekre is szükség van, mert minden jelenlegi helyzetnek megvan a maga eredete.

„Fontos, hogy a magyar közgazdaság kialakulásáról legyen tudása, ismerje a határon túli világot is, hogy mi az euró, mik a világpénzek, milyen szereplők mozgatják a pénzvilágot. A korosztályának megfelelő ismeretei meglegyenek, tudja, mi a diákhitel, ha betétet helyez el, ahhoz hogyan fér hozzá, a kártyahasználatot ismerje, de ezeket mondani sem kell, mert a hozzánk kerülő fiatalok ezt egész jól ismerik” - hangsúlyozta Bod Péter Ákos.

Az egyetemi tanár megjegyezte, vannak azonban olyan területek, amelyekről még tudhatnának többet a fiatalok.

„Például miből él az állami költségvetés, mi az a deficit, mi a következménye, mi az infláció, mi a különbség egy ár megugrása és az általános árszint között. Ezek a közgazdasági ismeretek mélyebb rétegei, de akik elkezdenek velünk játszani, rengeteget fel fog szedni, a döntőre egész komoly tudással érkeznek a diákok” - mondta Bod Péter Ákos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×