Infostart.hu
eur:
375.22
usd:
317.68
bux:
127983.5
2026. február 26. csütörtök Edina

130 milliárd forint marad idén is a munkáltatóknál

Jövőre is mintegy 130 milliárd forint marad a munkáltatóknál adókedvezmény formájában a folytatódó munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően - jelentette ki az InfoRádióban a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. Hozzátette: a kedvezményezettek köre legalább 900 ezer főt érint.

„A program hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon a foglalkoztatás az elmúlt években jelentős mértékben növekedett, és ahhoz is hozzájárult, hogy a reálbérek évekre visszamenőleg reálértékben is növekedtek” - közölte Cseresnyés Péter.

„A program most már körülbelül 900 ezer embernek az egzisztenciáját biztosítja évről évre, hónapról hónapra. Őket a programnak köszönhetően tudták foglalkoztatni, vagy tudták munkában tartani. Nagyon jelentős járulékkedvezményt kapnak ugyanis azok a munkaadók, akik a munkahelyvédelmi akció keretein belül foglalkoztatnak hátrányosabb helyzetű csoportokat. Ilyenek a nyugdíj előtt állók, a 25 év alatti fiatalok, a tartósan munkanélküliek, és a kisgyermekes édesanyák” - közölte az államtitkár.

„A versenyszférában foglalkoztatottaknak körülbelül egyharmadát jelenti a 900 ezer fő, akik után jelentős kedvezményt tudnak a munkaadók igénybe venni” - tette hozzá.

Jövőre is folytatódik a munkahelyvédelmi akcióterv.

„Évről évre bővült azon munkavállalók köre, akik után igénybe lehet venni a kedvezményt. Jelenleg nem tudunk beszámolni arról, hogy a kedvezményezetti kör bővülni fog, hisz már most is nagyon tág a kedvezményezettek köre” - jelentette ki Cseresnyés Péter.

„Már tavaly is több mint 130 milliárd forint maradhatott kedvezményként a munkaadóknál, és úgy számolunk, hogy ez az összeg lesz ma is körülbelül az az összeg, amit kedvezményként megtarthatnak a munkaadók” - közölte a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×