Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A vállalkozások négyötödének késve fizettek tavaly

A vállalkozások 81 százalékának legalább egy üzleti partnere késve fizetett tavaly a második fél évben, ez 3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Ugyanakkor 17-ről 13 százalékra csökkent azon cégek aránya, amelyek üzleti partnereinek több mint fele késedelmesen fizetett - derült ki a MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) friss elemzéséből, amelyhez 400 céget kérdeztek meg.

Az MTI-hez kedden eljuttatott tájékoztatás szerint szintén kevesebb olyan cég volt, amely vevői késedelmes fizetése miatt legalább egy alkalommal nem tudott időben fizetni a beszállítóiknak.

A válaszadók szerint a legtöbbször a kisvállalkozásoknál fordult elő a késve fizetés, a szektorok közül leggyakrabban az építőiparban és a kereskedelemben dolgozók találkoztak a jelenséggel, az itt dolgozó cégek 27 és 21 százalékának fizetett késve üzleti partnere több alkalommal.

A felmérésből kiderült az is, hogy magasabb, 22 százalék volt a késedelmesen fizető partnerek aránya a tisztán magyar tulajdonú cégek között, mint a részben külföldi tulajdonú (14 százalék), illetve a tisztán külföldi tulajdonú (19 százalék) cégek esetében.

A lánctartozások előfordulása a nagyvállalatoknál lényegesen alacsonyabb, 13 százalékos, míg a kkv-k esetében 33 százalék, a kisvállalkozások körében pedig 45 százalék volt. Az építőipari cégeknél volt a legmagasabb azon vállalkozások aránya, amelyek üzleti partnereik késedelme miatt nem tudtak időben fizetni (33 százalék).

Tavaly a második fél évben a megkérdezett cégek 45 százalékával fordult elő, hogy legalább egyszer, egy vagy több beszállítójuknak csak késedelmesen tudott fizetni, míg ez az arány az első fél évben valamennyivel jobb, 41 százalék volt - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×