Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Magyarországon a vámkezelés többsége elektronikus

Magyarországon a behozatali vámeljárások 98 százalékát elektronikusan folytatják le, a kiviteli vámeljárásoknál 99 százalék ez az arány - mondta Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Suller György Attila, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy vasárnap lépett hatályba az új európai uniós vámkódex, azt mondta: a korábbit, amely 2004 óta volt érvényben, kevesebb tagországra, kifejezetten papíralapú vámkezelésre találták ki.

Kifejtette, hogy az új kódex fő célja az elektronikus vámkörnyezet fejlesztése: elektronikusan kell megtenni a zárónyilatkozatokat, és az ügyfeleknek a kapcsolódó eljárásokban is elektronikus úton kell benyújtaniuk kérelmeiket.

Suller György Attila ismertetése szerint Magyarországon a vámeljárásoknál csak például az engedélyek benyújtása maradt meg papíralapon.

Mint mondta, arra kell törekedni, hogy minél többen vámkezeltessék áruikat Magyarországon, hiszen a vámbevétel 25 százaléka a nemzeti költségvetés bevételeit gyarapítja, 75 százaléka kerül az európai uniós költségvetésbe. A gyorsasággal és minél több elektronikus szolgáltatással lehet versenyelőnyt elérni - hangsúlyozta.

Közölte: lehetőség van egy új szolgáltatásra, az úgynevezett központi vámkezelésre, amellyel az ügyfél kérheti Budapesten az áru vámkezelését úgy, hogy az áru vizsgálatát akár egy másik tagországban végzik el. Példaként említette, hogy ha a Távol-Keletről egy nagy kikötőbe érkezik egy konténernyi ruha, az áruvizsgálatot ott tartják meg, de a vámkezelést Magyarországon végzik, így a vámbevétel 25 százaléka az országban marad. Hozzátette: ehhez megvan a megfelelő képzettségű szakembergárdája a NAV-nak.

Jelezte: a változások a gazdálkodókra vonatkoznak, a magánszemélyekre nem.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×