eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Májusban indul az MFB pontok hálózata

Lezárult a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) közbeszerzési eljárása a Széchenyi2020 európai uniós fejlesztési programban elérhető, visszatérítendő támogatások új értékesítési hálózatának kialakítására. Az MFB Pontok hálózatában való részvétel jogát a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. konzorciuma nyerte el a pályázaton.

Az első huszonhat MFB Pont a fővárosban és a megyei jogú városokban május második felétől várja a vállalkozásokat az első hiteltermékkel – nulla százalékos ügyfélkamat mellett.

Az 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető források kihelyezésénél Kormány kiemelt célja, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak forráshoz. A visszatérítendő támogatások terén jelentős, több mint 700 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, melynek mintegy 75%-át hirdeti meg a Kormány a ciklus első felében.

Az európai uniós, visszatérítendő források kialakításával, illetve az új értékesítési hálózat megszervezésével a Kormány az MFB-t bízta meg, amely közbeszerzést írt ki a hálózatban szerepet vállaló hitelintézeti partnerek kiválasztására. Az MFB stabil, tőkeerős, a legszigorúbb törvényi előírások mentén működő hitelintézeti partnereket keresett, melyek vállalták, hogy saját fiókhálózatukon belül, az MFB Pontok arculatával megkülönböztetett fiókokban közvetítik az uniós hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeket. A kiválasztott közvetítő hitelintézetek minimális költségelismerés mellett teljesítményalapon, a kihelyezés arányában tarthatnak igényt közvetítői díjra, de ezt a költséget az új rendszerben már nem az ügyfeleknek kell megfizetni.

Földrajzilag arányos elérhetőség

Az első 26 MFB Pont húsz takarékszövetkezet, az FHB Bank Zrt, valamint a Budapest Bank Zrt. fővárosi és vidéki – megyei jogú városokban lévő – fiókjaiban nyílik meg. Az év végéig összesen 442 MFB Pont jön létre: 3 Budapesten, 23 a megyei jogú városokban, 159 a 10.000 főnél nagyobb településeken, valamint további 257 pont a 10.000 főnél kisebb lélekszámú településeken nyílik meg.

Az MFB Pontok országos lefedettségének kialakítását, így az uniós források földrajzilag arányos elérhetőségét a konzorciumi partnerek kiterjedt fiókhálózata biztosítja: a résztvevő hitelintézetek országszerte több mint 1600 fiókot működtetnek, erős vidéki jelenlétüknek köszönhetően a társas vállalkozások és egyéni vállalkozók mellett ki tudják szolgálni az őstermelői/családi gazdálkodói ügyfélkör igényeit is, az új rendszerben az uniós források azokhoz a vállalkozásokhoz is eljuthatnak, amelyek korábban kimaradtak a források felhasználásából.

A visszatérítendő uniós források szabályozott, ellenőrzött felhasználását – többek közt annak biztosítását, hogy az olcsó forrásokhoz csak az arra valóban jogosultak juthassanak hozzá – a nyertes konzorciumi partnerek évtizedes finanszírozási-ügyfélkezelési gyakorlata szavatolja. A konzorcium tagjai jelenleg is meghatározó szerepet játszanak a hazai mikro-, kis- és közép vállalkozások finanszírozásában, összesen közel negyedmillió vállalkozói ügyfelet szolgálnak ki teljes körű banki és pénzügyi szolgáltatással. Mindemellett sokéves gyakorlattal rendelkeznek az uniós, illetve egyéb állami forrásokhoz kapcsolódó finanszírozási termékek – támogatás megelőlegező hitelek, önerő finanszírozás – értékesítésében, továbbá pályázati tanácsadással is kiszolgálják a kkv-szegmens szereplőit.

A konzorcium tagjainak várakozásai szerint az új elosztási rendszer, illetve az MFB Pontok kialakítása jelentősen segítheti a kis- és közép vállalkozások forráshoz jutását és az uniós források hatékony kihasználását hozzájárulva ezzel a beruházások élénküléséhez, valamint a kkv-szektor versenyképességének növeléséhez.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×