Infostart.hu
eur:
380.36
usd:
322.44
bux:
0
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Varga: 20 milliárddal csökken jövőre a bankadó

A kormány kiszámíthatósággal, bizalommal segíti a bankrendszer működését és elkötelezett a bankadó további csökkentése mellett, amely -2017-ben a bankrendszer egészét tekintve 20 milliárd forinttal mérséklődik - mondta Varga Mihály az OTP Bank éves rendes közgyűlésén.

A nemzetgazdasági miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány lépéseket tesz az elektronikus fizetési módok elterjedése és a készpénzforgalom visszaszorítása érdekében, egyebek mellett a bankkártya-elfogadóhelyek száma növelésének ösztönzésével.

A Budapest Bankban meglévő állami tulajdon értékesítését év végéig, az Erste Bank 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlását pedig - ahol már csak a szerződéseket kell aláírni - június 30-ig zárja le a kormány a tervek szerint - ismertette. Megjegyezte, hogy azokban az országokban nagy a feketegazdaság aránya, ahol magas a készpénzfizetés hányada a pénzforgalomban, így Magyarországon a feketegazdaság további visszaszorítását szolgálná az elektronikus banki fizetések bővítése.

Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság növekedési pályára került, most már azzal a kérdéssel is lehet foglalkozni, hogy a többletbevételeket mire fordítsa a kormány. A kabinet négy fő irányt jelölt ki. A költségvetésnek támogatnia kell az államadósság további csökkentését, ennek érdekében a kormány úgy állította össze a büdzsét, hogy az állam működése nullszaldós legyen - mondta.

A költségvetés többletbevételeit a bérfelzárkóztatás további lépéseire szeretnék fordítani, így többek között a pedagógusok további béremelésére, a NAV-nál dolgozó alkalmazottak életpálya modelljére. Az adócsökkentések is folytatódnak, a sertéshús áfa-csökkentése után a tervek szerint a baromfi, a tej és a tojás áfája is csökken 2017-ben, az internet szolgáltatások és az éttermi szolgáltatások áfáját a mostani 27 százalékról 18 százalékra akarja csökkenteni a kormány 2017-ben - ismételte meg.

A kormány az állami beruházásokat, a jelentősebb kulturális, egészségügyi, energetikai beruházásokat folytatja, az otthonteremtés támogatását pedig 100 milliárd forinttal növeli - ismertette a terveket.

megjegyezte azt is, hogy a gazdasági növekedésben nemcsak az autóipar, vagy a gyógyszeripar adja a húzóerőt, de egyre fontosabb szerepe van a belső kereslet élénkülésének, ebben a hitelnövekedés is fontos szerepet játszik.

Varga Mihály a magyar bankrendszerről elmondta: tavaly már 690 milliárd forint új hitelt nyújtottak a hazai bankok a lakosságnak, 2014-ről 2015-re az újonnan kihelyezett háztartási hitelek állománya 34 százalékkal emelkedett.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Világszerte kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak a befektetők, az elmúlt órákban nagy esés volt a részvény-, nyersanyag- és kriptopiacokon is. Sok esetben olyan zuhanásokat látunk, amikre évek vagy évtizedek óta nem volt példa. Az esés már múlt héten is masszív volt, de az elmúlt napokban gyorsult be, amiben benne van egy likviditási válság, amiben tömegesen zárnak vagy kényszerlikvidálnak tőkeáttételes pozíciókat, de a technológiai szektor kilátásaival, és főként a mesterséges intelligencia beruházások megtérülésével kapcsolatos félelmek is nyomás alatt tartják a piacokat, félelem van a dollárerősödéssel és az amerikai monetáris politika szigorításával kapcsolat is, de vártnál rosszabb vállalati gyorsjelentések is rontják a hangulatot. Közben fontos technikai szintek törtek, zuhant a bitcoin, az ezüst, és nem kímélték a korábban a ralit vezető nagy cégek részvényeit, nagyot esett a Microsoft, az Amazon, az Oracle vagy a Palantir is. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 6. 06:12
×
×
×
×