Infostart.hu
eur:
381.84
usd:
322.12
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

A helyszínen látják majd a vevők, melyik bolt lesz nyitva vasárnap

Minden kereskedő köteles feltüntetni a bejárat előtt a nyitvatartást, innen lehet majd tájékozódni, hogy pontosan mely üzletek nyitnak ki április 17-én - nyilatkozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára pénteken az MTI-nek miután megjelent a Magyar Közlönyben a kereskedelemről szóló törvény módosítása, amely ismét lehetővé teszi, hogy a boltok nyitva lehessenek vasárnap.

Vámos György elmondta, hogy a szombaton hatályba lépő törvény a 2015. március 15. előtti állapotot állította vissza.

A főtitkár szerint nem valószínű, hogy a vásárló a 2015. március 14. előtt vasárnap nyitva tartó üzleteket találja majd nyitva e hét utolsó napján is, hiszen a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem minden társaság tudott felkészülni az üzletnyitásra.

Az OKSZ főtitkára emlékeztetett, korábban sem volt nyitva minden bolt vasárnap, általában a bevásárló központokban lévő üzletek, az üzletláncok, szakáruházak tartottak nyitva ezen a napon is, és most is erre lehet számítani.

A most hatályát vesztő törvényben a teljes tiltás alól kivételt képezők - például a virágárusok és a pékek -, akik vasárnap 12 óráig lehettek nyitva, most már ugyancsak egész nap a vásárlók rendelkezésére állhatnak majd - tette hozzá.

Az OKSZ főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a nyitvatartás változását az önkormányzatokhoz mindig be kell jelenteni. Az éjszakai üzleti nyitvatartás is szabaddá válik a törvény hatályba lépését követően, és az alkalmazott is a pult mögé állhat vasárnap, nemcsak a tulajdonos - mutatott rá az OKSZ főtitkára, hangsúlyozva, hogy az alkalmazottakkal a munkabeosztás változását egy héttel korábban kell közölni.

Emiatt a most vasárnap újra kinyitó üzletek csak rendkívüli munkavégzés elrendelésével tudják foglalkoztatni az alkalmazottakat. A rendkívüli munkavégzésért az alkalmazottat 100 százalékos, a vasárnapért 50 százalékos, így most összesen 150 százalékos bérpótlék illeti meg - mondta Vámos György.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×