Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.36
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Iskolaszövetkezeti diákmunka is lehet szakmai gyakorlat

Az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy a felsőoktatásban tanulók az iskolaszövetkezetek által szervezett diákmunkában is megszerezhessék a diplomájukhoz szükséges szakmai gyakorlatot.

A képviselők 171 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadták el a szövetkezeti törvény módosítását a Fidesz kezdeményezésére.

A változtatás kimondja, az iskolaszövetkezetek akkor igazolhatják a hallgatók szakmai gyakorlatát, ha a diákmunkát biztosító vállalkozás arról nyilatkozik, hogy az általa biztosított munkavégzés feltételei megfelelnek a szakmai gyakorlattal és annak helyszínével szemben támasztott elvárásoknak.

Korábban az iskolaszövetkezeten keresztül diákmunkát vállalók azért nem szerezhették meg szakmai gyakorlatukat ebben a formában, mert hivatalosan a gyakorlat biztosításának feltételeit teljesíteni nem tudó iskolaszövetkezetekkel és nem a gyakorlóhellyel állnak munkaviszonyban.

A kormánypárt számításai szerint a módosítás több tízezer fiatalt érint, mivel a 180-200 ezer diákmunkásból 130 ezren dolgoznak valamelyik iskolaszövetkezeten keresztül és közülük mintegy 15 ezren végeznek szakmai gyakorlatot.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×