eur:
403.98
usd:
359.13
bux:
94061.67
2025. május 10. szombat Ármin, Pálma

40 millió forintra bírságolta az NMHH az Invitelt

Több százezer ügyfél jogbiztonsága érdekében indított eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az inviteles előfizetői szerződések tavaly októbertől jogalap nélküli módon bevezetett tarifamódosításai miatt, majd a szolgáltatóra 40 millió forint bírságot szabott ki. Az Invitel Távközlési Zrt. ugyanis egyoldalúan, a jogszabályban szereplő korlátokat figyelmen kívül hagyva emelt havi- és forgalmi díjakat a telefon-, az internet- és a tévé-előfizetések körében. A jogsértés súlyát viszont nagyban csökkentette, hogy az eljárásban konstruktívan együttműködött a hatósággal, és önkéntes vállalásokat is tett az ellentmondás feloldására - -közölte a hatóság.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 40 millió forint bírságot szabott ki általános hatósági felügyeleti eljárásban az Invitel Távközlési Zrt.-re, mert tavaly október 1-jei hatállyal jogsértően, megfelelő jogalap nélkül, egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket. A hatóság egyúttal kötelezte a szolgáltatót, hogy az érintett szerződéseket a jövőben az elektronikus hírközlési törvénnyel összhangban eljárva módosítsa - olvasható a közleményben.

A szankció formáját és a bírság mértékét a hatóság számos szempontot figyelembe véve alakítja ki, így többek között az eset súlyát és az érintett előfizetők nagy számát, az ismételtséget, a jogsértéssel okozott érdeksérelmet, az elért vagyoni előnyt és a piacra gyakorolt hatást is mérlegelve - magyarázták.

A bírság megállapításánál számított az is, hogy a szolgáltató még az általános hatósági felügyeleti eljárás elején, az október 1-jei módosítások életbe léptetése előtt önkéntes vállalásokat tett: úgy alakította át a tervezett változásokat, hogy azok jóval kisebb előfizetői kört érintsenek, és lehetőséget adott a szerződések jogkövetkezmények nélküli felmondására két hónapon át. Az elsőfokú döntés még nem jogerős, azzal szemben az Invitel fellebbezhet a hatóság elnökénél - közölte a hatóság.

Mi volt jogsértő?

Az Invitel jogsértően, az előfizetői szerződések egyoldalú módosításával vezetett be 50-200 forintos havi és 7-10 százalékos mértékű forgalmidíj-emelést, határozott és határozatlan időtartamú szerződéseknél is mindhárom általa nyújtott alapszolgáltatásban – telefon, internet, tévé –, ami több százezer egyéni előfizetőt érintett volna.

Lépését a szolgáltató az egyoldalúan bevezetett díjemeléseket többek között az üzemi, beruházások miatti és jogszabályváltozások nyomán keletkezett költségek növekedésével magyarázta. Az NMHH viszont megállapította, hogy a vizsgált esetben a módosítás feltételei egyik, a szolgáltató által megjelölt okból sem álltak fenn, így a szolgáltató jogsértést követett el - indokolta a döntést a hatóság.

Az Invitel sajtóosztálya az MTI megkeresésére közölte: részletesen elemzi a határozat tartalmát, és ennek fényében dönt az esetleges jogorvoslati lépésekről. A társaság, ahogyan ezidáig, úgy a jövőben is jóhiszeműen, a vonatkozó jogszabályoknak, és hatósági rendelkezéseknek megfelelően jár el - írták.

Címlapról ajánljuk
Ez a drón forradalmasítja a hiperszonikus repülést

Ez a drón forradalmasítja a hiperszonikus repülést

Az amerikai Stratolaunch cég bejelentette, hogy már több sikeres repülésen van túl az a robot, amely képes a hangsebesség több mint ötszörösével is repülni, majd ezt követően épségben leszállni egy repülőtéren.

Olyan vihart kavart a német határzár, hogy Friedrich Merz már Brüsszelben magyarázkodhat

Hideg zuhanyként érhette a Friedrich Merz vezette, kedden hivatalba lépett új német kormányt az a tiltakozási hullám, amelyet azonnali hatállyal meghirdetett migrációs politikája váltott ki. Lengyelországgal az élen szinte valamennyi szomszédja a leghatározottabban elutasította a Berlin által elhatározott rendkívüli szigorításokat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.05.12. hétfő, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Elképesztő, mennyi energiát zabálnak fel az adatközpontok

Elképesztő, mennyi energiát zabálnak fel az adatközpontok

A digitalizáció előretörése számos gazdasági és technológiai előnnyel jár, ugyanakkor egyre nagyobb nyomást gyakorol a környezetre is. Az adatközpontok, az AI-technológiák alkalmazásának növekedése komoly energiaigénnyel jár. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan nőtt meg ezen technológiák energiafogyasztása, és milyen kockázatokat rejt ez a fenntarthatóság szempontjából. Ugyanakkor arra is kitérünk, milyen lehetőségek kínálkoznak a hatékonyság javítására és az ökológiai lábnyom csökkentésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×