Infostart.hu
eur:
374.99
usd:
317.17
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Az amerikai kormány folytatja jogi harcát az Apple ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium megfellebbezi azt a februári bírósági végzést, amelynek értelmében a kormány nem kötelezhetné az Apple informatikai óriáscéget arra, hogy feltörjön egy New York-i kábítószeres üggyel kapcsolatban lefoglalt iPhone okostelefont.

A brooklyni szövetségi bíróságnak pénteken benyújtott keresetlevelében a tárca azt írta: "a kormány továbbra is kéri az Apple segítségét abban, hogy hozzáférhessen olyan adatokhoz, amelyek megvizsgálására végzés alapján jogosult".

James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója éppen csütörtökön jelentette be, hogy az újabb iPhone-okat nem lehet feltörni azzal a technikával, amellyel a San Bernardino-i lövöldöző telefonjához, egy iPhone 5c-hez sikerült az FBI-nak márciusban hozzáférnie, egy meg nem nevezett harmadik fél bevonásával. A készülék Syed Rizwan Farooké volt, aki feleségével együtt 14 embert ölt meg tavaly decemberben a kaliforniai városban.

A kormány tehát nem tudja feltörni a New York-i ügyben érintett iPhone 5s típusú telefont sem. Az Apple korábban közölte, hogy képes lenne hozzáférni az említett okostelefon adataihoz, de megtagadta a segítséget az amerikai kormánytól, mondván, hogy ezzel készülékek milliói válhatnának potenciálisan feltörhetővé.

Az a kérdés azonban mostanáig megválaszolatlan maradt, hogy az igazságügyi tárca fellebbezést nyújt-e be egy február 29-i bírói határozat ellen, amely szerint a tárcának nincs joga az Apple-t arra kötelezni, hogy oldja fel egy drogügyletben használt iPhone titkosítását, hozzáférhetővé téve ezzel a készüléken lévő adatokat. A minisztérium pénteki levelében azt írta, hogy az informatikai óriáscéghez intézett kérése "jogilag nem vitatható".

A lefoglalt okostelefon Jun Fengé, aki azóta már beismerte, hogy tagja volt egy metamfetamin terítésével foglalkozó bűnszövetkezetnek. Az igazságügyi miniszter azért akarja feltörni Feng készülékét, hogy a bűnbanda többi tagját is megtalálja.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×