Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Hernádit felmentették, de a horvátok bármivel előrukkolhatnak

Helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, azaz felmentette Hernádi Zsoltot, a MOL-elnök-vezérigazgatóját a Fővárosi Ítélőtábla. Hernádi Zsolt ügyvédje az Inforádiónak azt mondta: bízik benne, hogy a döntés hatással lesz a horvát eljárásra is, de nem lenne meglepve, ha a horvát fél a döntés elfogadása helyett valamivel előrukkolna.

Helyben hagyták az elsőfokú bíróság döntését, ami "nyilvánvalóan örömmel tölti el ügyfelemet" - mondta az InfoRádiónak Zamecsnik Péter.

Hernádi Zsolt védője kiemelte, a továbblépésnek ez volt az első lépcsőfoka, hiszen amikor majd megkapják írásban az ítéletet, akkor a horvát hatóság felé a szükséges lépéseket meg fogják tenni.

Arra a kérdésre, egyértelmű-e, hogy a horvát bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a döntést, Zamecsnik Péter azt mondta: "felfogásom szerint igen, de eddig is sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy a horvát jogi eljárásnak volt egy-két olyan sajátossága, ami igen nehezen egyeztethető össze az európai jogi normákkal. Tehát felfogásom szerint el kellene fogadniuk, de nem lepődnék meg azon, ha a horvát fél egy újabb manőverrel figyelmen kívül hagyná".

"A következő lépés, hogy az ítéletet írásban megvárjuk, elolvassuk, és nyilvánvalóan lefordítjuk hivatalosan horvát nyelvre a másodfok, illetve az első fok döntését. Ezt megküldjük a horvát kollégáknak, akikkel konzultálunk, hogy ott az ítélet érvényének elfogadása tekintetében indítsák meg az eljárást. Azután ott dönt a bíróság, ahogy dönt" - tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy az ügy érdemét nem érintik azok az apróbb módosítások, amelyekkel jóváhagyta a bíróság az első fokú döntést. Ezek eljárásjogi pontosítások - mondta.

A Fővárosi Ítélőtábla döntésével jogerőssé vált a MOL elnök-vezérigazgatóját felmentő ítélet a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények vádjában.

Hernádi Zsolt ellen a MOL egyik részvényese, aki korábban a cég vezető jogtanácsosa volt, terjesztett elő pótmagánvádat. Állítása szerint az olajtársaság részvényeinek értéke azért csökkent jelentősen, mert a vállalat tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá az INA irányítási jogához.

A horvát bíróságon a MOL elnök-vezérigazgatóját azzal vádolják, hogy 2009-ben több millió kenőpénzt adott az akkori horvát miniszterelnöknek, hogy a MOL megszerezhesse az INA irányítási jogait. A MOL és Hernádi Zsolt többször cáfolta a vádakat. A vállalat és a horvát kormány között több mint egy éve folyik vita az INA irányítási jogaiért.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×