Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

KSH: nőttek a beruházások

A nemzetgazdasági beruházások volumene 16,3 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest és ezzel ötödik negyedéve emelkedett - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az idei harmadik negyedévben 0,8 százalékkal nőttek a beruházások az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint.

Részben a tavalyi magas bázis miatt, az idei július-szeptemberi adat némi lassulást jelez az első negyedévi 22,6 és a második negyedévi 21,2 százalékhoz képest. (A mostani adatközléssel a KSH 7,1 százalékosra korrigálta a tavaly harmadik negyedévi adatot, a korábbi 9,8 százalékról, de így is emelkedő trendet jelez a 2013 első negyedévi 8,7 százalékos visszaeséssel és a második negyedévi 4,6 százalékos emelkedést követően.)

A gépberuházások ezúttal 22,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a második negyedévi 32,8 százalék után, míg az épületberuházások 12,2 százalékkal gyarapodtak, éppen az előző háromhavival megegyező mértékben.

Az idei harmadik negyedévben a költségvetési szektorban 36,8 százalékosra ugrott az előző negyedévi stagnálásról a beruházási volumen növekedése, a versenyszférában viszont a 23,8 százalékos második negyedévi ütemről 11,8 százalékosra lassult.

Az év első kilenc hónapjában a beruházások volumene 19,5 százalékkal szárnyalta túl a múlt év azonos időszakáét, összesen 3387 milliárd forintot tett ki beruházások teljes értéke.

A beruházási teljesítmények növekedéséhez elsősorban a nagy súlyú szállítás, raktározás ág beruházásainak harmadik negyedévi 33,5 százalékos volumenbővülése járult hozzá főként a vasút- közút- és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztése, a járműparkok korszerűsítése révén. A beruházások közel egyharmadát adó feldolgozóiparban mért 10,8 százalékos növekedés elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódó beszállítói iparágak fejlesztéseinek eredménye. A növekedés üteme azonban jelentősen lelassult az előző negyedévi 33,3 százalékos mértékhez képest - derül ki a KSH adataiból.

Számottevő a beruházás volumenbővülése az élelmiszeripar, valamint a vegyi anyag, termék gyártás területén is.

A víztisztítási és csatornázási projektek eredményeként a beruházási volumen 50,7 százalékkal nőtt a vízellátás, szennyvízgyűjtés és hulladékgazdálkodás területén.

Az egyedi nagy beruházások eredményeként jelentősen, 37,4 százalékkal bővültek a beruházások a művészet, szórakoztatás, szabadidő területeken, valamint közel azonos mértékben, 37,3 százalékkal több beruházás volt az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység nemzetgazdasági ágakban.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 37,1 százalékkal, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 21,8 százalékkal nőtt, az építőiparban pedig 19,9 százalékos, a kereskedelemben 8,4 százalékos beruházási teljesítménynövekedést regisztrált a KSH.

A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül legnagyobb mértékben a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás beruházási teljesítménye 51,3 százalékkal emelkedett. A növekedéshez elsősorban a középületek felújítása, a közparkok építése, a katasztrófavédelmi és rendvédelmi fejlesztések járultak hozzá.

Az adatok szerint 25,2 százalékkal csökkentek a pénzügyi, biztosítási nemzetgazdasági ág beruházásai, ahol három és fél éve nem szűnik a visszaesés.

A mezőgazdaságban megtorpant a beruházások első félévi robusztus növekedése és 3,5 százalékkal elmaradtak a fejlesztések az egy ével korábbitól.

Az energiaipar, valamint az ingatlanügyletek terén 5,1, illetve 0,7 százalékos visszaesést regisztrált a statisztika az előző negyedévekben mért növekedéssel szemben.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×