Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Varga: jövő héten kiírják az új uniós pályázatokat

Jövő héten kiírják az új gazdaságfejlesztési pályázatokat - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hozzátette, hogy 58 milliárd forint a keretösszege ezeknek a pályázatoknak. Míg az előző 7 évben a források 16 százaléka ment gazdaságfejlesztésre, most ez az arány 60 százalék lesz.

Már az uniós jóváhagyás előtt, a központi költségvetés kockázatára írnak ki új gazdaságfejlesztési pályázatokat a jövő héten - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály elmondta: a hamarosan megjelenő 9 pályázatból 5-öt a nemzetgazdasági minisztérium ír ki, összesen 58 milliárd forintos keretösszegben.

"Az első ilyen a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása 4 milliárd forintos kerettel, a második a kis- és középvállalkozók technológiai korszerűsítésére 8,5 milliárd forintot különítettünk el, a harmadik az ifjúsági garanciaprogram, ez egy 40 milliárd forintos keret lesz, a negyedik a kereskedelem fejlesztésére és a piacra jutás támogatására szóló pályázatok induló kerete lesz, ez 1,5 milliárd forintos keret lesz és végül a minisztériumunkhoz tartozó ötödik pályázati kiírás a munak és a magánélet összehangolására, a rugalmas foglalkoztatás elősegítésére szolgáló pályázatot 4 milliárd forintos kerettel írjuk majd ki" - ismertette. 

A miniszter elmondta: október 6-ig elkészítik az útmutatókat, eljárásrendet és mindent, ami a pályázáshoz szükséges, a pályázat benyújtására pedig 30 nap áll rendelkezésre.

Varga Mihály kiemelte: Magyarország az új uniós költségvetési ciklus egyik legnagyobb nyertese, több támogatást kap, mint az előző 7 évben, akkor 660 ezer forint, most 712 ezer forint az egy főre eső támogatási keret, ezzel Magyarország a második helyen áll az unióban.

A kormányzati prioritások is változtak: az előző 7 évben a források 16 százaléka ment gazdaságfejlesztésre, most ez az arány 60 százalék lesz.

Kérdésre válaszolva a nemzetgazdasági miniszter azt mondta: az unió által elvárt államadósság csökkentést teljesíteni fogja az ország, Varga Mihály úgy fogalmazott: év végén, amikor az elszámolás van, kell a legjobb formában lennie a magyar államadósságnak.

"Ehhez pedig arra van szükség, hogy ne csak az adósság nominális szintje csökkenjen, hanem lehetőség szerint az az árfolyam is kedvezőbb legyen, amelyik a devizában nyilvántartott denominált adósságrészt jelenti, hiszen az Európai Unió az Eurostat számítási szabálya szerint ezt a piaci árfolyamon kell forintra átszámolni. Ebből a szempontból tehát egyáltalán nem mindegy, hogy a forint árfolyama hogyan alakul" - mutatott rá.

A miniszter szerint ha a forint a mostani 310-es árfolyam lenne év végén, az segíthetné, hogy az államadósság tényleg a legjobb formájában legyen.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×