Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
320.54
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Varga Mihály: folyamatosan figyelni kell az orosz embargóra

Az orosz embargós intézkedéseket folyamatosan figyelni kell annak érdekében, hogy a magyar gazdaságot érintő veszteségeket ki lehessen védeni - erről a nemzetgazdasági miniszter beszélt csütörtök reggel a közrádióban. Varga Mihály hozzátette: árgus szemekkel figyelik,Moszkva mely termékkörre jelent be szankciót.

"Árgus szemekkel figyeljük, Oroszország mely iparágakra, mely termékkörre jelent be szankciót" - mondta Varga Mihály.

A miniszter kifejtette, hogy az Oroszországba irányuló teljes magyar termék-export 2,5 milliárd euró körül van. Nem mindegy tehát, hogy az embargós intézkedések hogyan érintik a magyar gazdaságot - tette hozzá. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a gazdaság lendülete viszi előre a vállalatokat, így drámai visszaeséstől egyelőre nem kell tartani.

Elmondta, hogy az eddig bejelentett intézkedések alapvetően mezőgazdasági jellegűek volt. Magyarország kitettsége ezen a területen kisebb mértékű, mint például a görögöké, vagy a lengyeleké, de így is naponta mintegy 70 millió forintnyi a kár, amit a magyar mezőgazdaság a ki nem szállított termékek miatt elszenved.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a közúti járművekre és esetleg a gyógyszerekre vonatkozó újabb szankció is érintheti a magyar gazdaságot. Egyrészt Magyarország mintegy 70 milliárd forint értékben szállít járműveket Oroszországnak, másrészt mivel alapvetően német autógyárak működnek nálunk, akár a német gazdaságra gyakorolt hatásán keresztül is érintheti a magyar gazdaságot egy ilyen intézkedés - mondta.

A devizahitelek forintosítására, illetve kivezetésére vonatkozó kérdésre a miniszter úgy válaszolt, hogy szeptember folyamán kell majd kialakítani az elszámolás kereteit. Ennek során meg fogják vizsgálni azt is, hogy az autóhiteleknél is felmerült-e a tisztességtelen eljárás, mivel ezekre a hitelekre nem vonatkozik a Kúria döntése.

Ezt azzal kapcsolatban mondta a miniszter, hogy Lázár János a Blikknek úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahiteleseket mentő újabb ütem megvalósítása is, a forintosítás.

Címlapról ajánljuk
Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Kutyás alapítványok tevékenykedhetnek több idősek otthonában. Megválasztották az új Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) a fővárosi önkormányzat által delegált három tagját. Szerződésszegés miatt visszaveszik a gazdagréti Szent Angyalok Plébániától az ingyenesen használatába adott területet. Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, sorra születnek a döntések.

Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni

Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban zajlik a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×