Infostart.hu
eur:
365.68
usd:
320.83
bux:
151793.52
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Komolyan érinti a rendőrséget a zárolás

Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján a rendőrséget, a Terrorelhárítási Központot (TEK), a büntetés-végrehajtást, az Alkotmányvédelmi Hivatalt és Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) érintené a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás. A legnagyobb összeget, több mint 1,5 milliárd forintot a rendőrségnél zárolhatják.

A belügyminiszter Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszolva - amelyet a parlament honlapján pénteken tette közzé azt írta: a Belügyminisztérium (BM) július 23-án nyújtotta be a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz zárolási javaslatát, melynek jóváhagyása folyamatban van. E szerint a BM-et érintő mintegy 2 milliárd 726 millió forintos zárolás legnagyobb részben a rendőrséget érinti. Itt a dologi kiadásoknál több mint 1,2 milliárd, a felújításoknál több mint 302 millió forintot zárolhatnak.

A büntetés-végrehajtásnál és az Alkotmányvédelmi Hivatalnál egyaránt 400-400 millió, a KEKKH-nál 300 millió korlátozást javasolt, míg a TEK-nél 80 millió forintos beruházási keretet ajánlotta fel a belügyminiszter. A tárcavezető kiemelte, hogy "a tervezett megszorítás a közbiztonsági mintaprogram kibővítését nem érinti".

Írásbeli válaszában Pintér Sándor hangsúlyozta: a zárolás elővigyázatossági intézkedés, melynek célja, hogy teljes biztonsággal, az esetleges kockázatokat is ellensúlyozva tartható legyen a 2,9 százalékos hiánycél az államadósság növekedése nélkül. A takarékossági intézkedések nem jelentenek terhet a lakosság számára, és nem érintik az önkormányzatoknak és a vállalkozásoknak jutó forrásokat, támogatásokat. A zárolt összegek további sorsáról a kormány az év végén határoz - emlékeztetett a belügyminiszter.

Varga Mihály július 17-én jelentette be: a kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiány. A 2014. évi hiánycél tartásához szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján a minisztériumok közül a legnagyobb zárolási kötelezettség az Emberi Erőforrások Minisztériumára jut mintegy 9,671 milliárd forinttal, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak 8,378, a Földművelésügyi Minisztériumnak 5,552 milliárd forint zárolásáról kell gondoskodnia. Ugyancsak jelentős a Honvédelmi Minisztérium (3,253 milliárd), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (2,881 milliárd), a Belügyminisztérium (2,726 milliárd), és a Miniszterelnökség (1,446 milliárd) forintos hozzájárulása a zároláshoz. A legkevesebb zárolást az Igazságügyi Minisztériumnál rendelte el a kormány, 271,1 millió forintot, és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is mindössze 536,2 millió forintot kell megtakarítania.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit - közölte a Külügyminisztérium. Eközben közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×