Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
320.89
bux:
151546.93
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Varga: nő a bankrendszerben a magyar tulajdon aránya

Az MKB megvétele az első lépés a magyar bankrendszer konszolidációjában, amellyel a kormány célja, hogy olyan működőképes, erős, hitelezésben aktív bankrendszer jöjjön létre, amelyben a hazai tulajdon aránya fokozatosan nőhet - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a kormányzati portálon megjelent interjúban.

A miniszter kiemelte, a német tulajdonos vállalta, hogy az átadás előtt 270 millió eurós tőkeemelést hajt végre a Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt.-ben (MKB), tehát a magyar adófizetőknek nem kerül pénzébe az, hogy a bank újra hazai kezekbe kerül.

A magyar állam 55 millió euróért veszi meg a Bayerische Landesbank-tól az MKB 99,9 százalékos részvénypakettjét.

Jelezte azt is: reményeik szerint az MKB egy-két éven belül visszanyeri erős, versenyképes pozícióját, és "így a piaci értékesítésére is lehetőség lesz majd".

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a hazai bankrendszerben is kiderült, egyáltalán nem mindegy, hogy kik a magyarországi bankok tulajdonosai.

Kiemelte: a gazdasági válság kitörésekor a külföldi tulajdonú bankok jelentős forrást vontak ki a hazai bankrendszerből, ezzel instabillá tették a hazai pénzügyi rendszert, a bankrendszer hitelezési szintje visszaesett, leállt.

"Ez nem jó a magyar gazdaságnak, szükség van arra, hogy a bankok hitelezzenek, további forrásokat adjanak a vállalkozások fejlesztéseihez, beruházásaihoz. A hazai bankrendszer konszolidációjának egyik nagyon fontos lépése az MKB Bank megvásárlása" - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy az MKB eladó volt, az Európai Bizottság döntése alapján 2016-ig értékesítenie kellett a bajor tulajdonosnak.

Az MKB egy országos fiókhálózattal rendelkező, működőképes bank, lehetőség van arra, hogy megvásárlásával a magyar kormány a hitelezési aktivitást erősíteni tudja, és ezzel egy versenyképesebb bankrendszerhez járuljon hozzá - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Címlapról ajánljuk

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×