Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
320.04
bux:
152063.76
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Magyar Telekom: a jövő vállalatát szeretnénk felépíteni

1700 dolgozóját bocsátja el a következő két évben a Magyar Telekom. A társaság kommunikációs vezetője elmondta: a leépítések teljes költsége meg fogja haladni a 12 milliárd forintot.

A Magyar Telekom 1700 dolgozójától fog megválni a következő két év során, idén a munkavállalók 40, jövőre pedig a 60 százalékától. "Az iparágunkban globális és hazai szinten is kiélezett verseny folyik, mind a szabályozói, mind a versenykörnyezet olyan, ami nem teszi lehetővé, hogy fenntarthatóan olyan pozíciót töltsön be a Magyar Telekom, mint amit most, azaz, hogy szinte minden területen piacvezető" - mondta Rózsa Iván, a Magyar Telekom Nyrt. Vállalati kommunikációs igazgatója.

"Elsősorban a hatékonyság javításáról beszélünk, már Magyarországon sem csak a helyi szereplőkkel kell megküzdenünk, hanem globális kihívásokkal is találkozunk. Célunk az, hogy az ügyfeleknek maximális minőségben tudjunk szolgáltatni, ehhez viszont szükségünk van egy agilis, dinamikus és hatékony digitális online vállalatra, amivé a Telekom szeretne válni, ezért hirdettük meg a Telekom 2017 stratégiát és ennek szellemében karcsúsodik a vállalat" - hangsúlyozta Rózsa Iván.

"A Magyar Telekom csoport az országban több mint tízezer fővel van jelen, ehhez több leányvállalat és vállalat tartozik, a leépítések az anyavállalatot, a Magyar Telekom Nyrt-t érintik, ahol valamivel kevesebben, nyolcezren dolgoznak, ebből bocsátunk el 1700 vezetőt és munkatársat" - ismertette a cég vállalati kommunikációs igazgatója.

"Az elbocsátott dolgozóknak sokrétű segítséget igyekszünk nyújtani, eleve azt gondoljuk, hogy aki a Magyar Telekomnál dolgozott, - az itt megszerzett tudás révén - piacképesebb, mint sok más vállalattól kikerült dolgozók. "Esély" programmal támogatjuk őket, ahol aktív álláskereséssel, munkaerőpiaci tréningekkel és személyes tanácsadással kívánjuk őket segíteni. Meghirdettünk egy olyan programot is, amellyel az önként távozni kívánó dolgozóknak erre lehetőséget biztosítsunk. Természetesen itt a törvényben, a kollektív és a munkaszerződésben előírtakon felül további juttatások illetik meg a dolgozókat. Saját állásbörzét is hirdetünk, ahol több nagyvállalattal együttműködve igyekszünk segíteni, hogy a dolgozóink mihamarabb álláshoz jussanak"- mondta Rózsa Iván.

"A kétéves programra vonatkozó végkielégítéssel kapcsolatos költségek megközelítően 12 milliárd forintot tesznek ki, a leépítésekkel körülbelül nettó 15 milliárd forintos költségmegtakarítást várunk" - hangsúlyozta a a Magyar Telekom Nyrt vállalati kommunikációs igazgatója.

Az elbocsátásban érintett területekről Rózsa Iván úgy fogalmazott: "az ügyfélérdekek vesszük leginkább figyelembe, igyekszünk azokat a területeket kevésbé érinteni, amelyek bármiféle ügyfélirritációt okozhatnak, az ügyfelek nem tapasztalhatnak a szolgáltatásban minőségcsökkenést, ez a legfőbb szempont, ennek megfelelően végezzük az átalakítást. A Magyar Telekomnak nagyon sok területe érintett, ám ez nem fűnyíróelven működik, a jövő vállalatát szeretnénk felépíteni."

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szoboszlai Dominik: ha tehetném, minden nap válogatott focista lennék

„Nagyot mondtam, de nem fogom alábecsülni magamat, és bízom a társaimban” – jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy szerinte a 12 pont megszerzése sem lehetetlen a magyar, ukrán, északír, grúz csoport első négy összecsapásán most, rövid idő leforgása alatt. Mindent kiad magából, a felelősséget pedig vállalja csapatkapitányként, bátorítva azokat, akik most a hiányzó sérültek miatt lehetőséget kapnak Marco Rossitól.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×