Infostart.hu
eur:
365.67
usd:
321.49
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

KT-konferencia - Kovács Árpád: elérhető idén a 2,9 százalékos hiány

Az első félévi gazdasági folyamatok és a költségvetés bevételeinek, valamint kiadásainak időarányos teljesítése alapján elérhető 2014-ben GDP-arányosan a 2,9 százalékos EU-módszertan szerinti hiány - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke csütörtökön Budapesten.

A KT és a Magyar Közgazdasági Társaság közös rendezvényén Kovács Árpád kiemelte: a bevételi oldalon a kedvező gazdasági folyamatok és az adórendszer stabilizálódása következtében nem látszanak jelentős kockázatok, a kiadási oldalon pedig érvényesülnek a kormányzat korábban meghozott - például a nyugdíjrendszert, a gyógyszerkiadásokat érintő - strukturális intézkedései.

Az elnök elmondta: a hiánycél tartásának feltétele a kiadások feletti erős kontroll, vagyis hogy a kiadások növekedése összességében ne lépje túl az Országvédelmi Alapban lévő tartalékot. Hozzáfűzte: kockázatot jelent, hogy az önkormányzati alrendszerben teljesül-e a tervezett többlet.

Az idei első féléves költségvetési folyamatokról a KT megállapításait idézve elmondta: a költségvetés makrogazdasági alappályájában szereplő mutatóihoz képest a növekedés tovább erősödik, részben a globális környezet, részben pedig a hazai gazdaság kedvező folyamatai eredményeként.

Úgy vélte, hogy az államadósság GDP-arányos, előírt csökkenésében azonban kockázatok vannak.

A költségvetés jelentős új kiadási tételei - köztük az eredeti előirányzatokban nem szereplő részesedésvásárlások - bár az EU módszertan szerinti hiányt nem, a pénzforgalmai hiányt és ezen keresztül az államadósságot növelik - hívta fel a figyelmet az elnök. Jelezte: e kiadásoknak az eredeti előirányzatot meghaladó teljesítését az Országvédelmi Alap fel nem használásával, vagy - a második félévi folyamatok alakulásától függően - más folyó kiadások visszafogásával, a kincstári számlaállomány szükséges mértékű csökkentésével, esetleg bevételek növelésével kell ellentételezni, mivel az államadósság csökkentésének egyéb lehetőségei lényegében kimerültek.

Kovács Árpád hozzátette: az államháztartási, makrogazdasági folyamatok alapján változatlanul szükséges annak vizsgálata, hogy a stabilitási törvény - államadósság csökkentésének ütemére vonatkozó - 2015-ben hatályba lépő módosítása milyen hatással van a későbbi évek gazdasági növekedésére és költségvetésére.

Kovács Árpád a tavalyi költségvetési folyamatokról elmondta: a GDP-arányos államadósság - a stabilitási törvény szerinti, változatlan árfolyamon - az előző év végi 79,8-ról 78,5 százalékra csökkent, a forint árfolyamváltozásának a hatását figyelembe véve pedig 79,3 százalék lett. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a további csökkentés erőfeszítéseket kíván.

A KT elnöke szólt arról is, hogy a gazdasági növekedés idén túlszárnyalhatja az előzetes várakozásokat, így a konvergenciaprogramban jelzett 2,3 százalékot. Kovács Árpád ugyanakkor hozzáfűzte: az első negyedévi, 3,5 százalékos növekedéshez több, nem feltétlenül tartós tényező is hozzájárult, és ez óvatosságra int az előrejelzésekkel kapcsolatban.

Szerinte a költségvetési bevételek jó teljesülésében valószínűleg szerepe van az online pénztárgépek bekötését követő "fehéredésnek" és az erőteljesebb ellenőrzésnek.

Az államadósság jövőbeli alakulásáról úgy vélekedett, hogy annak szintje a következő néhány évben várhatóan valamivel a 80 százalék alatti szinten stagnál majd, azonban a paksi bővítési beruházás befejezéséhez közeledve erőteljesen csökkenhet. Hozzáfűzte, hogy a csökkenés intenzitásában a gazdasági növekedés nagysága is szerepet játszik majd.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés jöhet Európa tőzsdéin. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×