Infostart.hu
eur:
366.62
usd:
322.4
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

A Pactera Magyarországon nyitja meg globális fejlesztési központját

Mintegy 11 millió eurós beruházással Magyarországon nyit fejlesztési központot az amerikai Pactera nemzetközi IT-tanácsadó cég, amely már az első ütemben 230 új munkahelyet teremt.

A beruházást bejelentő keddi budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a Pactera jelenléte is annak bizonyítéka, hogy egyre több beruházás érkezik Magyarországra az üzleti szolgáltató szektor területére.

Antonio Montomoli, a Pactera SSC alelnöke elmondta: hosszú távra terveznek az országban, és magyarországi irodájuk lesz a központja többek között szoftverfejlesztési, üzleti intelligencia, és adatelemzési tevékenységüknek.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra a kormány által 2010-ben kitűzött célra, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja. Úgy vélte, mára beigazolódott ennek a stratégiának a sikere, a foglalkoztatás rekordot döntött, soha annyian nem fizettek adót, mint jelenleg, és tavaly megtörtént a növekedési fordulat, idén pedig már tartós növekedési pályára áll a magyar gazdaság.

A termelő ágazatokat támogató gazdaságpolitika "pozitív mellékhatása", hogy a termelő cégek közül sok a szolgáltató részlegeit is Magyarországra hozza, így a hazánkban jelen lévő termelő vállalatok egyre több szolgáltató és fejlesztő központot működtetnek - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: azok a cégek is elkezdték figyelni ezt a folyamatot, amelyek eddig nem voltak jelen Magyarországon; erre jó példa a Pactera is. Mostanra a Magyarországra irányuló beruházások jelentős részét adja az üzleti szolgáltató szektor.

Az államtitkár elmondta, hogy Magyarországon több mint 80 szolgáltató és fejlesztő központ működik, 30 ezer embernek adva munkát. Magyarország lassan a szolgáltató és fejlesztő központok regionális európai központjává válik - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Magyarországnak számos versenyelőnye van: rendelkezésre áll a nyelvismerettel rendelkező, magasan kvalifikált munkaerő, és az ország - centrális fekvéséből adódóan - nagyjából tőle 6 órára keletre, és 6 órára nyugatra lévő időzónákat is ki tud szolgálni párhuzamosan - jelezte az államtitkár.

Mint mondta, a Pactera beruházása erősíti a magyar gazdaságot, és a kormány is hosszú távú együttműködésre törekszik a céggel: a kabinet minden segítséget megad majd, hogy az első ütem több mint 200 új munkahelye után a 2. és 3. fejlesztési fázisban 800-1000-re emelkedjen a munkavállalók létszáma.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány a jövőben is hoz majd olyan döntéseket, amelyek még vonzóbbá teszik a magyar üzleti környezetet.

Antonio Montomoli kiemelte: a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a magyar kormány nagy segítséget adott nekik a beruházással kapcsolatban, és ez volt az egyik oka annak, hogy Magyarországot választották befektetési helyszínnek. Kifejtette: a másik ok, ami miatt így döntöttek, hogy Magyarország földrajzilag Európa közepén van, valamint rendelkezésre áll a magyar szakértelem, a megfelelően képzett, tehetséges munkaerő is, ami elengedhetetlen nemzetközi ügyfeleik kiszolgálásához.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×