Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.84
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

"Agrár rezsicsökkentést" hirdet a Hangya

"Agrár rezsicsökkentést" hirdet a Hangya Szövetkezeti Együttműködés közös beszerzések és értékesítések létrehozásával - mondta Patay Vilmos, a Hangya Holding elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.

Elmondta: számításuk szerint áltagban a magyar agrártermelők 10 százalékkal mérsékelhetnék költségeiket közös beszerzéssel, illetve együttes értékesítéssel kedvezőbb árak érhetnének el a kereskedőknél, ezáltal mérsékelődne versenyhátrányuk társaikkal szembeni.

Patay Vilmos kifejtette: a magyar agrártermelők piaci érdekérvényesítő képessége erőteljesen lecsökkent, amelynek oka, hogy a tulajdonváltással párhuzamosan nem alakult ki az új tulajdonosi szerkezetnek megfelelő nemzeti érdekvédelmi szerveződés.

Emiatt az elmúlt 23 évben drasztikusan csökkent a mezőgazdaság bruttó termékkibocsátása, a szervezetlenségből adódó alkupozíció hiánya miatt a hazai agrárszereplők hatékonysága és versenyképessége elmarad a legfontosabb versenytársakétól - mondta.

Szerinte nemzeti összefogás szükséges egy intézményesült szervező erőre alapozva, amely a méretkülönbségtől függetlenül érvényesíti a magyar gazdálkodók érdekeit a globális piaci viszonyok között.

Kérdésre válaszolva Patay Vilmos elmondta, hogy rezsicsökkentés céllal hozták létre a Hangya-Coop Mezőgazdasági Holding Szövetkezetet még áprilisban, amely már akár most nyáron a gabonaértékesítésben részt vehet.

A Hangya Szövetkezetek Együttműködésének most az országban mintegy 200 szervezet a tagja. A tagszervezetek mintegy 11-12 ezer termelőt képviselnek. A Hangya tagszervezetei a múlt évben becslések szerint 100 milliárd forintot meghaladó árbevételt könyvelhettek el.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×