Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.84
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Kövér László: egymásra van utalva a gazdaság minden szereplője

Egymásra van utalva a gazdaság minden érdekelt szereplője, a munkavállaló, a cég, a kormányzat és az önkormányzat, és a gazdaságot a gazdasági társaságok és a mögöttük álló emberek működtetik - mondta Kövér László pénteken Zalaegerszegen.

Az Országgyűlés elnöke a sütőipari Zalaco Zrt. több mint egymilliárd forintos beruházással épülő új üzemének bokrétaünnepségén úgy fogalmazott: a cégek részt vesznek a közteherviselésben, adót fizetnek, tisztességes munkahelyi feltételeket teremtenek munkatársaik számára. Ha ők megkapják a lehetőséget, s ha tudnak ezzel élni, akkor növekszik a gazdaság.

A házelnök kitért arra is, hogy a Zalaco minden kétforintnyi beruházásához az állam közel egy forintot adott, s ennek köszönhetően megháromszorozódik a gyártókapacitás, növelve a vállalat hasznát, de egyben az állam és a város adóbevételét is.

Az Új Széchenyi Terv 312 millió forintos támogatásával megvalósuló beruházásról elmondta azt is: az öt éve még csak 180, jelenleg pedig 450 dolgozót foglalkoztató vállalatnál újabb 51 embernek adódik munkalehetőség.

Kövér László beszélt arról is, hogy a gazdaság érdekében a kormány, az országgyűlés vagy éppen egy önkormányzat sok mindent tehet, egyebek közt "szilárd törvényi, jogszabályi kereteket teremthet, távoli piacokat kutathat fel, támogatást és adókedvezményeket adhat", de a gazdaságot "a gazdasági társaságok és a mögöttük álló emberek működtetik". Õk azok, akik beruháznak, gyárakat építenek, terméket fejlesztenek, szakembereket képeznek, illetve olyan jó minőségű termékeket állítanak elő, amelyeket a hazai és nemzetközi piacokon értékesítenek.

Mint mondta: 2010-ben "azt ígértük, meg tudjuk változtatni a dolgaink akkori állását, tudjuk mit kell tennünk a változás érdekében, lesz elég erőnk megtenni, és vállaljuk az ezzel járó munkát". Négy év után már érezhetőek a változások, "lépésről lépesre el tudjuk hagyni azokat a kényszerpályákat, amelyek akkoriban behatárolták számunkra a gazdasági mozgásteret itthon és külföldön".

Az első negyedévben, a várakozásokat meghaladóan 3,5 százalékkal bővült a GDP, csökkent a munkanélküliség és számottevően nőtt, négymillió fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma. Mindez azt jelenti, hogy a gazdaság szereplőivel közösen elvégzett munkának köszönhetően "egyre inkább a saját lábunkra állhatunk, magunk választhatjuk meg, milyen irányba haladunk", de a célt még nem értük el - fogalmazott Kövér László.

Gyutai Csaba polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a zalaegerszegi északi ipari park fejlesztése az elmúlt négy évben indult el igazán.

A már megvalósult beruházások közt említette a gyógyszeripari Pernix Pharma, a finommechanikai Mould-Tech telephelyét, illetve az önkormányzat által két lépcsőben felépített inkubátorházat, illetve a technológiai központot. Hamarosan a szállítmányozási Györe Trans telephelye is elkészül, illetve elkezdődik a nyomdaipari Edelmann Zrt. nagyberuházása is.

A polgármester hozzátette: a sütőiparban és ma már a tejiparban is érdekelt Zalaco egymilliárd forintot meghaladó értékű beruházása azért is fontos a városnak, mert kivitelezője a szintén zalaegerszegi ZÁÉV Zrt.

Vigh László, a Fidesz választókerületi elnöke kiemelte, hogy a hazai élelmiszeripar a kiváló termőföldre és az édesvízkészletre alapozva érhet el kimagasló eredményeket. Hozzáfűzte azt is, hogy a rezsicsökkentéssel a háztartások terheit igyekeztek mérsékelni, de most a vállalkozásoknak is hasonló segítséget kívánnak nyújtani.

A beruházásról Berta László tulajdonos, vezérigazgató azt mondta: 2,5 hektáros területen 2800 négyzetméteres termelőüzemet és 1200 négyzetméteres mélyhűtött tárolót létesítenek. A jelenleg három dunántúli megyében 60 szaküzletet működtető, 400 féle terméket előállító társaság létszáma eléri majd az ötszázat, árbevétele pedig az 5 milliárd forintot.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×