Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.89
bux:
152092.2
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Kishantos - Bitay Márton ügyészségi vizsgálatot kezdeményez

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Kft. ellen a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földügyekért felelős államtitkára, hogy megállapítsák, megfelel-e a kft. a közhasznúság szabályainak.

Bitay Márton pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: azért fordul az ügyészséghez, mert a közhiteles adatokból az derül ki, hogy a kft. nem felel meg a közhasznúsági követelményeknek, mivel utoljára 2010-ben nyújtott be közhasznúsági nyilatkozatot.

Az államtitkár szerint a Székesfehérvári Járásbíróság helyes és jogos döntést hozott a héten a kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Kft. kontra állam perben, amikor kimondta, hogy a kishantosi cégnek nincs joga a helyi állami területek használatára.

Az államtitkár az MTI-nek leszögezte: az állam jogszerűen adta a kishantosi cég által korábban bérelt területet az új bérlőknek. Az új bérlők jogszerűen próbálták megkezdeni az általuk pályázat útján elnyert földterületek művelését, amit többször is megzavart a volt bérlő.

Ez utóbbinak kártérítési következményei is lehetnek - hívta fel a figyelmet Bitay Márton -, mivel felmerül a károkozás esete. Példaként a terület őrzésének költségét hozta fel, amely összességében több millió forintot tett ki.

Az államtitkár rámutatott: a mostani ítélettől függetlenül a "Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak" lejárt a szerződése, tehát senki semmit nem vett el a cégtől. Húsz évig használhatták a területet, nem akadályozta vagy zavarta őket ebben senki - tette hozzá.

Most egy bérlő helyett van kilenc, akiknek a kezében 40-50-60 hektáros birtoktestek vannak, a kft. helyett pedig családi gazdaság - fogalmazott.

Bitay Márton szerint sajnálatos, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. már nemcsak az államot, a földprogramért felelős államtitkárt és az új haszonbérlőket, hanem a bírósági ítéletet is "hibásnak" tartja. Az államtitkár ezzel Ács Sándornénak, a kishantosi cég ügyvezető igazgatójának véleményére reagált, aki szerint a bíróság figyelmen kívül hagyta a kishantosi cég érveit.

Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. Hamarosan fogadja XIV. Leó pápa a magyar miniszterelnököt, aki kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára a XIV. Leóval való magánaudienciára.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Közben itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×