Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
321.02
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Már nem Franciaország a világ legnagyobb borpiaca

Elveszítette elsőségét Franciaország a bor világpiacán, 2013-ban az Egyesült Államokban fogyott a világon a legtöbb bor - közölte a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) kedden.

Míg az amerikaiak éves összevetésben 0,5 százalékkal több, 29,1 millió hektoliter bort vásároltak 2013-ban, Franciaországban 7 százalékkal visszaesett a borfogyasztás, 28,1 millió hektoliterre.

A két ország népessége közötti különbség miatt az egy főre jutó fogyasztás így is hatszor több Franciaországban, ahol átlagban hetente 8,92 deciliter bor fogy fejenként.

A világ három legnagyobb bortermelője Olaszország, Spanyolország és Franciaország. Ezekben az országokban hagyományosan sok bor fogy, de változnak a fogyasztói szokások - mondta Jean-Marie Aurand, az OIV főigazgatója.

Az egy főre jutó franciaországi borfogyasztás 2002 és 2011 között több mint 20 százalékkal csökkent, évi 46,4 literre. Ugyanezen időszakban az Egyesült Államokban csaknem 17 százalékkal, 9,1 literre nőtt a fogyasztás.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×