Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
321.01
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Megépült a Velencei-tó Kapuja

Befejeződött a Velencei-tó Kapuja építési beruházása, a mintegy 2,2 milliárd forint összköltségű projekt záró rendezvényét május 30-31-én tartják.

A keddi, helyszíni sajtóbejáráson Oláhné Surányi Ágnes (független) polgármester elmondta: a térség legnagyobb turisztikai fejlesztése nyolchektáros területen valósult meg. Hozzátette: a beruházás értékének mintegy 70 százaléka uniós és állami támogatás, a többi a velencei önkormányzat saját ereje.

Közölte: a projekt tíz elemből áll, amelyek között van a homokos szabadstrand, a fedett és nyitott korzó, a parti sétány, a felújított kikötő, illetve a rendezvénytér. A központi épületben mintegy harminc, különféle üzlet és szolgáltatás kapott helyet és itt található egy 120 fő befogadására alkalmas díszterem, amely egyben a város új házasságkötő terme is lesz.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×