Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
319.19
bux:
151633.5
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Így szavaztak az alapkamatra a Monetáris Tanács tagjai

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának 7 tagja szavazott a jegybanki alapkamat 10 bázispontos csökkentésére és ketten, Cinkotai János és Pleschinger Gyula voksoltak a kamat szinten tartására a testület legutóbbi, március 25-i kamatdöntő ülésén - hozta nyilvánosságra a jegybank a honlapján szerdán.

A monetáris tanács a március 25-i ülésén 10 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 2,6 százalékra csökkentette az alapkamatot.

A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Az alapkamat 2,60 százalékra történő mérséklésére szavazott Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György, Matolcsy György és Windisch László.

A jegyzőkönyv szerint a tanácstagok többsége szerint az eddig megvalósított jelentős mértékű kamatcsökkentésre tekintettel, az ország kockázati megítélésének alakulását is figyelembe véve, a rendelkezésre álló információk alapján az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, amely az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja.

A nemzetközi pénzpiaci környezet jelentős romlása esetén a monetáris tanács nem lát lehetőséget a kamatcsökkentési ciklus folytatására - olvasható a jegyzőkönyvben.

A jegyzőkönyv szerint a monetáris tanácstagok többségének megítélése szerint a legutóbbi, márciusi inflációs jelentéssel összhangban a nemzetközi pénzügyi környezet megnövekedett bizonytalansága mellett is maradt még némi mozgástér óvatos kamatcsökkentésre, azonban a megemelkedett bizonytalanság a korábbinál is kisebb kamatcsökkentést indokolt.

Hangsúlyozták, hogy a csökkentéssel az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, amely az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja, a nemzetközi pénzpiaci környezet jelentős romlása esetén pedig nem látnak lehetőséget további kamatcsökkentésre.

Az MNB elnöke a vitát követően szavazásra bocsátotta a felmerült javaslatokat. Az alapkamat 10 bázispontos csökkentését hét tanácstag támogatta, míg a tanács két tagja az alapkamat szinten tartása mellett tette le voksát. Több döntéshozó is kiemelte, hogy a 10 bázispontos csökkentésnek jó üzenete lehet, mert illeszkedik a korábbi kommunikációba és erősítheti az intézményi hitelességet, hogy a korábban jelzett óvatos lépésekben közelítik meg a kamatciklus végét.

A monetáris tanács tagjainak többsége egyetértett abban, hogy egyértelmű üzenetet kell megfogalmazni a közleményben a kamatciklus közeli lezárásával. Egy döntéshozó kifejtette: az inflációs jelentés előrejelzéséhez kötve, a 10 bázispontos csökkentéssel együtt, lezáró üzenetet javasolna.

A tanács két tagjának véleménye szerint már elérték a kamatcsökkentési ciklus alját, az alapkamat jelenlegi szintje biztosíthatja az inflációs cél elérését és az ahhoz szükséges reálgazdasági élénkítést. Megítélésük szerint az irányadó kamatláb további mérséklése kockázatot hordoz magában, míg annak kedvező hatásai korlátozottan érvényesülhetnek - olvasható a monetáris tanács márciusi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvében.

Címlapról ajánljuk
Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×