Infostart.hu
eur:
361.51
usd:
315.23
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Itt a követendő példa az EU vezetői szerint

A közösség többi tagja által követendő példaként méltatták Lettországot és a balti ország által végrehajtott megszorításokat az Európai Unió vezetői pénteken Rigában, ahol a lett euróbevezetés kapcsán tettek látogatást.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: Lettország "fényes példája" annak, hogy a válságból megerősödve is ki lehet kerülni. Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos pedig arról beszélt, hogy a lett tapasztalat "fontos tanulságot jelent azon országok számára, amelyek még mindig nagy kihívások előtt állnak".

Lettország 2008-ban, a gazdasági világválság kitörésekor az államcsőd szélére került, emiatt az ország szigorú takarékoskodást - egyesek megfogalmazásában brutális megszorításokat - foganatosított. Ugyanakkor 2010-et követően erős talpra állás következett, idén januárban elsején pedig bevezették az eurót Lettországban.

Hermany Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke Rigában pénteken azt hangsúlyozta: Lettország belépése az eurózóna és a közös fizetőeszköz iránti bizalom jele.

Rompuy emellett azt is elmondta, hogy az eurózóna következő tagja a szomszédos Litvánia lehet, amely akár már jövő évben csatlakozhat a jelenleg 18 tagot számláló valutaövezethez. Ez esetben mindhárom balti államban euróval lehetne majd fizetni, miután Észtország már 2011-ben bevezette a közös európai pénzt.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×