Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
315.43
bux:
153535.31
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Elemzők szerint még folytatódhat a kamatcsökkentés

Elemzők szerint még folytathatja a kamatcsökkentést a Magyar Nemzeti Bank, miután kedden a várakozásoknak megfelelő, 20 bázispontos vágással 3,0 százalékra csökkent az alapkamat.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője úgy véli, hogy a hazai monetáris politika mozgástere egyre szűkebb az amerikai szövetségi jegybankrendszer, a Fed eszközvásárlási programjának kivezetése körül kialakult helyzet miatt, viszont a hazai inflációs folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy az elvi lehetőség továbbra is adott a kamatvágásra. Az elemző következő kamatdöntő ülésen 10 bázispontos csökkentésre számít.

Elemzésében kifejtette, hogy a hosszú oldali kötvényhozamok emelkedése és a forint erőteljes leértékelődése jelent kockázatot. Hozzátette, hogy utóbbi nem független a devizahitelek ügyétől.

Kuti Ákos rámutatott, hogy a 2014-re vonatkozó elemzői várakozásokból egyértelműen az látszik, hogy az alapkamat 2,7 százalékig csökkenhet, ahonnan többen - beleértve az Equilort is - a kamat emelését várják.

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere szintén nem gondolja, hogy az esetleges inflációs kockázatok miatt jövőre fékezne a jegybank. Várakozása szerint az MNB addig csökkenti a kamatot, amíg a tőkepiaci folyamatok éles váltásra nem kényszerítik.

Az MNB a héten publikálja a legfrissebb inflációs jelentését, érdekes lesz látni, hogy a jegybank a rezsicsökkentések dezinflációs hatásának elmúltával milyen inflációs ütemre számít majd a következő években - fűzte hozzá.

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője a kamatdöntéshez fűzött kommentárjában kiemelte, hogy történelmi mélypontra süllyedt az alapkamat.

Kifejtette, hogy bár a határidős kamatlábpiac a következő hónapokban 10-20 bázispontnyi további kamatvágást áraz, véleménye szerint szükség lehet a kamatcsökkentési ciklus szüneteltetésére, illetve lassítására, mivel a kamatfelár szűkítése már nem feltétlenül felel meg a jelenlegi kockázati megítélésnek. Mivel a fejlett gazdaságokban fokozatos hozamemelkedés várható, így akkor maradhat tartósan alacsony szinten a hazai alapkamat, ha a hazai kockázati felárak tartós javulást mutatnak, amit a külső adósság folyamatos csökkenése támogathat.

Suppan Gergely szerint nem zárható ki, hogy kismértékben tovább csökken az alapkamat a jövő év elején, ebben az esetben azonban a jövő év második felében már kamatemelés várható, így ebben az esetben is 3 százalék lehet az alapkamat a jövő év végén.

Pesuth Tamás, a Nézőpont Intézet Gazdaságkutató Műhely vezetője az MTI-hez eljuttatott elemzésében úgy véli, hogy a monetáris tanácsának lesz még lehetősége a jegybanki alapkamat további mérséklésére, azonban az eddigi kamatcsökkentési ciklust támogató tényezőket egyre nagyobb bizonytalanság jellemzi. Emiatt a csökkentési ütem mérséklése, ezen belül is a 10 bázispontos vágás valószínűsíthető. Emiatt, illetve a globális pénzpiaci körülmények függvényében a tavaszi országgyűlési választásokig akár 2,7 százalékos jegybanki alapkamatszint is elképzelhető.

Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×