Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
315.6
bux:
149688.17
2026. augusztus 12. szerda Klára

Amerikai konszernek uralják a vállalati ranglistát

Az európai adósságválság és a váratlanul gyenge ázsiai konjunktúra a vállalati ranglistán is nyomot hagyott, a világ száz legnagyobb tőzsdén jegyzett cége közül jelenleg 47 amerikai, míg az év elején csak 39 volt a számuk.

A korábban Ernst&Young, júliustól EY nemzetközi tanácsadó cég szerdán közölt felmérése azt mutatja, hogy a tíz legnagyobb vállalat közül kilenc amerikai, csupán a kínai Industrial and Commercial Bank of China tudott befurakodni közéjük.

A világ legnagyobb piaci tőkeértékű vállalata ismét az Exxon, amely leszorította az első helyről az Apple-t. Az Apple kapitalizációja az utóbbi fél évben több mint 128 milliárd dollárral 372 milliárd dollárra csökkent, míg az Exxoné 7 milliárd dollárral 402 milliárd dollárra emelkedett. A harmadik helyen a Google, a negyediken a Microsoft áll.

A Top-100-as listán 30 európai vállalat szerepel, az év elején még harmincnégyen voltak, a kínai cégek száma pedig tízről kilencre csökkent.

Míg Európa az adósságválság következményeivel küszködik, az amerikai konszernek profitálnak a hazai gazdaság jobb teljesítményéből. A jelenlegi részvényárfolyamok azonban nem lesznek örökéletűek, az olcsó jegybanki pénz korszakának egyszer vége szakad, és amint a kamatok ismét emelkedésnek indulnak, a részvénypiacon is érezhető átrendeződés kezdődhet - hangsúlyozza az EY.

Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×