Infostart.hu
eur:
365.72
usd:
317.08
bux:
148605.58
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Kétszáz állás szűnik meg az EDF Démásznál

A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál, a dolgozók önként távoznak a cégtől, így az áramszolgáltató magasabb juttatást kínál, mint amennyit a törvény elbocsátáskor előír - írta szerdai számában a Délmagyarország.

Nagy Sándor, a Démász Szakszervezet elnöke a Csongrád megyei napilapnak elmondta, valamivel többen mennek el a cégtől mint kétszáz fő. Életkor és ledolgozott évek száma szerint is vegyes a távozók tábora, a tervezetnél valamivel többen, nagyjából 220-an jelentkeztek.

Az önként távozók a jogszabályokban rögzítettnél magasabb végkielégítést, ezen felül átképzési, áttelepülési és elhelyezkedési támogatást kapnak.

A napilap számításai szerint a leépítés az EDF Démász munkavállalóinak 14 százalékát érinti.

Az EDF Démász kommunikációs csoportja a lappal azt közölte, a társaságnak, akárcsak a többi szolgáltatónak szembe kell néznie a szabályozási és adózási rendszer változásának kettős terhével. Miközben az új árszabályozás szerint 10 százalékkal csökkennek a lakossági fogyasztói árak, új elemként megjelent a közműadó, illetve az energiaszolgáltatók társasági adója is 50 százalékra emelkedett a 31 százalékos Robin Hood adóval együtt. Az adó- és tarifaváltozások együttes hatása miatt az EDF Démász szigorú költségoptimalizálásra kényszerül, így nemcsak beruházási, hanem működési költségeit is csökkenteni kell.

A munkavállalói érdekképviseletek és a menedzsment dolgoznak egy szociális csomagon, amely segíti a távozó munkavállalók helyzetének kezelését. Amíg az egyeztetések nem zárultak le, addig végleges információkat nem tudnak adni - idézte az újság a cég közleményét.

Címlapról ajánljuk

„Ez nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen” – vélemény a köztársasági elnöknek jelölt Baka Andrásról

A Tisza Párt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte a Sólyom László elmozdításával megüresedett köztársasági elnöki posztra. Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén a jelölt személye is téma volt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
MBH: lassult a termőföldek drágulása

MBH: lassult a termőföldek drágulása

3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon 2025-ben, így a hazai termőföldpiac tavaly is megőrizte stabilitását. A szántók hektáronkénti átlagára országosan csaknem 2,5 millió forintra nőtt, a legdrágább régió ebben a művelési ágban továbbra is az Észak-Alföld, míg megyei bontásban Hajdú-Bihar őrzi vezető pozícióját – derült ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb Termőföldindex elemzéséből, amely szerint a vízellátottság és az időjárási kockázatok egyre fontosabb szerepet játszhatnak a termőföldek értékének alakulásában, különösen hosszabb időtávon vizsgálva.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×