Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
315.71
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Milliós árverések Tokaj-Hegyalján

Húsz millió forint feletti összegben ütöttek le egyes tételeket az első Tokaji Borárverésen.

A sárospataki vár lovagtermében tartott első, hordós tételeket kínáló árverés 22 tokaji bortételének 60 százaléka elkelt, közülük több, szenvedélyes licitek végén. A rekorder a Tokaj Hétszőlő 2010-es 6 puttonyos aszúja lett: 2.800.000 forintos kikiáltási áráról indulva végül 4.200.000 forinton kelt el.

A borokat vakkóstoló keretében ízlelgethették a vevők az árverés előtt, a Tokaji Borlovagrend hagyományos mintára készült három literes palackjaiból. A legnevesebb termelők 22 egyedi tétele került kalapács alá, mindegyikük egy gönci hordónyi, tehát 136 liternyi mennyiségben. A borok olyan, ez alkalomra kiválasztott csúcstételek voltak, melyek javarészt még hordóban érnek, kereskedelmi forgalomban nem kaphatóak, kizárólag az árverésen voltak hozzáférhetőek. A megvásárolt borokat, termelőik legkésőbb a következő árverésig lepalackozzák és szállítják újdonsült tulajdonosaiknak - olvasható a borlovagrend közleményében.

Egy Michelin-csillagos étterem, az Onyx vásárolta meg a Demetervin Furmintját és a Kikelet Hárslevelűjét, borboltokhoz kerültek a Szent Benedek, a Royal és a Szepsy pincészetek kifejezetten az árverésre tartogatott borkülönlegességei. Magyar borrajongók álltak össze vásárlói csoportokká, így keltek el a Füleky-, Szent Tamás-, illetve Budaházy borok. A termelők hűséges, régi vevőié lett a Disznókő- és a Barta-bor.

Több ismert külföldi gyűjtő licitált a különleges tételekre a teremben és telefonon is. Így keltek el Samuel Tinon borai, és az árverés legdrágább tétele, a Hétszőlő 6 puttonyos aszúja. A bortételek vásárlói nem csupán egyedülálló tokajik birtokába jutottak, de hozzájárultak a régió világörökségi kultúrtájának megőrzéséhez és fejlődéséhez is. Az UNESCO 2002-ben ismerte el Tokaj-Hegyalját az emberiség egyetemes öröksége részeként.

A Royal Tokaj válogatott furmintja 700 ezerről egymillióra ment fel, Samuel Tinon szamorodnija a 2 milliós induló árról 3 millióra emelkedett, Szepsy István Nyulászó Furmintja pedig másfél millió forintig szárnyalt a licit során.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×