Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
313.84
bux:
148027.83
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Celebek és milliárdosok a sármelléki betonon

Négy németországi nagyvárosból érkező charterekkel indult szombaton az idei repülési szezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol vasárnaptól hetente két új moszkvai járatot is fogadnak, jelentősen bővítve ezzel az utasforgalmat.

A Frankfurtból érkező - a Lufthansa leányvállalata, az Eurowings által üzemeltetett - szombat esti első járat fogadásán Papp Gábor, Hévíz polgármestere elmondta: a Mutsch Ungarn Reisen szervezésében immáron 12. éve közlekedő német járatok idén előbb kezdték meg a heti repülést és várhatóan a korábbiaknál tovább, késő őszig járnak Berlinből, Hamburgból, Düsseldorfból és Frankfurtból Sármellékre.

Az MTI kérdésére azt is elmondta: az újdonságként vasárnaptól szintén hetente érkező két moszkvai charterjárat, valamint a lettországi Rigából májustól induló menetrend szerinti gépek révén a múlt évi 15 ezres kereskedelmi utasszám 22-23 ezerre emelkedhet.

A polgármester kifejtette: Hévíz önkormányzata tavaly vágott bele a repülőtér üzemeltetésébe, és a múlt évi tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy "jó ötlet, jó vállalkozás volt". A Hévíz-Balaton Airport nemcsak a fürdőváros számára, de Nyugat-Magyarország üdülőhelyeire is egyre több vendéget hoz.

Josef Mutsch, a Lufthansa chartereit szervező utazási iroda alapítója arról beszélt: ebben az évben 120 járat érkezik a négy német nagyvárosból, a 86 személyes Canadair gépek teljesen újak, és Frankfurtból például mindössze 50 perc a repülési idejük. Elmondta, hogy tavalyi charterjárataikkal elsősorban Hévízre, Zalakarosra, Sárvárra, valamint a balatoni nyaralóhelyekre szállított utasaik összesen 100 ezer vendégéjszakát töltöttek a térségben. Idén már 20 százalékkal több az előfoglalásuk, és a tervek szerint 120 ezerre emelkedik a vendégéjszakák száma.

A sármelléki repülőtéren vasárnap landolnak az első oroszországi charterjáratok is, amelyek együttesen közel 300 utast hoznak. A Robinson Tours és az orosz Vedi Tour közös szervezésében a Jakutyija légitársaság a moszkvai Vnukovo, az 1000 Út utazási és ingatlaniroda égisze alatt pedig a Tatarstan Airlines gépei az orosz főváros Domogyedovo repteréről hetente indulnak a nyugat-balatoni térségbe.

Papp Gábor az MTI kérdésére elmondta: mindkét moszkvai járat összes jegyét hetekre előre eladták. Hasonlóan jó előfoglalási adatokról számolt be a május elején induló rigai járatok kapcsán, azokra már szintén több mint ezer jegyet értékesítettek.

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport igazgatója az MTI-nek arról számolt be, hogy a tavalyi 15 ezer, kereskedelmi géppel érkezett utason kívül még mintegy 2500-an sportrepülőként, nagyjából 1500-an pedig üzleti utasként, magángéppel érkeztek, Sármellék pedig ez utóbbi kör számára is egyre kedveltebb.

Neveket nem kívánt elárulni, de azt elmondta, hogy leginkább nyaranként vagy az őszi vadászati szezon idején külföldi hírességek is Sármelléken landolnak magángépeikkel, de milliárdosok és államfők is érkeznek alkalmanként. Ezek a magángépek pedig nemcsak Európán belüli repterekről jönnek, előfordul, hogy az Egyesült Államokból is közvetlenül Sármellék a célpontjuk.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×