Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
314.53
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Visszatér a régi rend: fizetés a szabadság ideje alatt

Akár már június elsejétől hatályba léphet a munka törvénykönyvének a módosítása, amely a szabadságok elszámolását érintené - mondta el az RSM-DTM adószakértője. Fekete Zoltán Titusz hozzátette: a változtatást és így a korábbi számítási mód visszaállítását az teszi szükségessé, hogy a jelenlegi szabályozás szerint vannak olyan hónapok az évben, amikor a szabadságon lévő munkavállalók bére csökken.

Lezárulni látszik az a hónapok óta húzódó bizonytalanság, hogy miként kell a távolléti díjat számítani, vagyis mi lesz azokkal a munkavállalókkal, akik olyan hónapokban szeretnének szabadságra menni, amikor az új számítási szabályok miatt kevesebb fizetést kapnának kézhez, mintha a teljes hónapot végigdolgozták volna - mondta az RSM-DTM adószakértője. Fekete Zoltán Titusz kiemelte: elkészült erre vonatkozóan egy törvényjavaslat, amely nyilvánosságra került, de még egyeztetés alatt áll.

Ez a távolléti díj szabályozását újragondolja, és rendezni fogja a kérdést azon munkavállalók esetében, akik általános munkarendben dolgoznak, tehát napi 8 órát dolgoznak havi bér ellenében. Számukra vissza fog térni az a régi rend, hogy ugyanannyi bért kapnak a szabadságuk idején, mintha dolgoznának.

Elképzelhető, hogy erről még áprilisban elfogadott és kihirdetett törvénymódosítás lesz, akkor a június elseje után kivett szabadságok esetében lehetne figyelembe venni az új szabályokat.

A teljes interjú meghallgatható az Adóinfó című magazinban.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×