Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
314.42
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Súlyos konfliktusokat okozhat Magyarországon a vízhiány

Akár már húsz év múlva súlyos konfliktusokhoz vezethet Magyarországon a vízhiány - hívja fel erre a figyelmet az öt regionális vízszolgáltató által indított kampány, melynek célja a fogyasztók tudatosságra nevelése. Az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója elmondta: egy kis odafigyeléssel évente 76 millió köbméter vizet óvhatunk meg.

A víz fontos természeti kincs, és ennek megfelelően kellene vele bánni. A víz egy kicsit háttérbe szorult, évtizedeken keresztül ugyanis az ivóvízrendszerek fejlesztése volt az elsődleges, a szennyvíztisztítók építése nem kapott figyelmet. Ezek miatt szennyeződött valamennyire a környezetünk, amihez az is hozzájárult, hogy korábban a szakma nem volt teljes mértében tudatában annak, hogy a szennyvíz esetében mik azok a határértékek, amelyeket a természetes vízfolyások képesek még tolerálni - mondta el az InfoRádió kérdésére Ritter Gézáa, az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója.

A korábban megállapított határértékek kissé talán megengedők voltak - tette hozzá a vezérigazgató. Hozzátette: mára ezek a szabályzók beálltak a szükséges szintre és az is pozitívum, hogy sok szennyvíztelep létesült.

Nagyon fontos lenne, hogy a lakosság tudatosabban gondolkozzon, és pazarlás helyett csökkentse vízfogyasztását. Egy csöpögő csap, amelyet nem javíttatnak meg azonnal, naponta akár 170 liter víz elpocsékolását okozhatja egyetlen háztartásban. Hasonló veszteségeket okoz például a mosogatásnál folyamatosan folyatott víz.

Ebből a szempontból a tudatformálásnak óriási a szerepe, a mostani kampány azt a célt szolgálja, hogy elindítsa a szükséges folyamatokat..

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×