Infostart.hu
eur:
360.86
usd:
316.81
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

KSH: tavaly több mint 10 százalékkal nőtt a külkereskedelmi termékforgalom

A külkereskedelmi termékforgalom forint- és devizaértékének egyaránt kétszámjegyű bővülését regisztrálta 2011-ben az előzetes adatok szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), bár az utolsó havi, devizában mért export és import alig változott az egy évvel korábbihoz képest.

Tavaly január-decemberben a kivitel értéke 22.291 milliárd, a behozatalé 20.342 milliárd forint volt.A külkereskedelmi mérleg 1.949 milliárd forint aktívumot mutatott, az egyenleg 433 milliárd forinttal javult a 2010. évi 1.516 milliárd forintos aktívumhoz viszonyítva.

A KSH közleménye szerint 2011 decemberében, az első becslés alapján a kivitel értéke 1.800 milliárd, a behozatalé 1.693 milliárd forint volt. Euróban számolva a kivitel 0,9 százalékkal csökkent, a behozatal lényegében nem változott 2010. decemberhez viszonyítva. Az utolsó havi, devizában mért exportot és importot befolyásolta, hogy decemberben a forint az euróhoz mérve 9,7, a dollárhoz képest 10,1 százalékkal értékelődött le a 2010. decemberihez hasonlítva.

A külkereskedelmi mérleg az év tizenkettedik hónapjában 106 milliárd forint aktívumot mutatott, az egyenleg 8 milliárd forinttal romlott az előző év azonos időszakához képest.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×