Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Martonyi szavai után repül a forint

Reggel óta hat egységet tudott erősödni a forint az euróval szemben. A kiemelkedő szárnyalás hátterében egyszerre több tényező áll: emelkednek a főbb tőzsdeindexek, erősödik a kockázati étvágy, az MNB szokatlanul hosszú közleményt adott ki a mai nem kamat-meghatározó ülése után és Martonyi János külügyminiszter Reuters hírügynökségen idézett szavait is kedvezően értékelték a befektetők.

Martonyi János külügyminiszter 2012. január 9-én levélben fordult az uniós tagállamok külügyminisztereihez. A levelet tájékoztatásul megküldte az Európai Bizottság elnökének és biztosainak is.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a kormány milyen súlyos helyzetben vette át az ország vezetését 2010-ben. Utalt arra, hogy 2008 novemberében az akkori kormánynak az IMF-hez kellett fordulnia, és arra is, hogy a 2002-ben 53 százalékos államadósság 2010-re a GDP 80 százalékra növekedett. Ebben a zsákutcás helyzetben, az ország mind gazdasági, mind társadalmi értelemben megújulásra szorult. Még a rendszerváltozást követően is maradtak megoldásra váró kérdések, számos területen vált szükségessé új vagy módosított szabályozás kidolgozása.

A 2010-ben lezajlott választások mandátumot adtak az új kormánynak, hogy több területen mélyreható reformokat hajtson végre és megalkossa a régóta várt új alaptörvényt. Azóta is igen intenzív munka folyt.

Martonyi János kitért arra, hogy sajnálatos módon a törvényalkotási folyamat során többen úgy fogalmaztak meg kritikát, hogy nem ismerték pontosan az új szabályozás azon részleteit, amelyeket bíráltak.

Az uniós külügyminisztereknek címzett levélben Martonyi János hangsúlyozta, hogy hazánk kormánya továbbra is készen áll arra, hogy konkrét ügyekben párbeszédet folytasson minden nemzetközi partnerrel, és minden konkrét kérdésre pontos választ adjon. Nem jelent presztízskérdést az sem, ha szükségessé válik bármely szabályozás módosítása a Bizottság véleménye alapján, fogalmazott a tárcavezető.

Azonban magyar részről nem tartja elfogadhatónak, hogy bárki a tények ismerete nélkül, netán előítéletekre alapozva fogalmazzon meg kritikát. "Még kevésbé tartjuk elfogadhatónak bárkitől, hogy demokratikus elkötelezettségünket és a demokratikus közösségben elfoglalt helyünket kérdőjelezze meg" - hangsúlyozta levelében a külügyminiszter.

A hír a Reutersen úgy jelent meg, hogy "Magyarország kész a törvények módosítására, ha szükséges". Ezzel egy időben a forint megindult.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×