Infostart.hu
eur:
362.36
usd:
317.85
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

"Orbán Viktor elengedi 3,7 millió munkavállaló kezét"

Szakszervezetek szerint a munkaadók számára előnyös, míg a munkavállalókra nézve hátrányos az új munkatörvénykönyv napvilágot látott tervezete, két civil szervezet pedig alkotmányellenesnek tartja annak több pontját is.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke úgy látja: ha a tervezet hatályba lépne, akkor az csökkentené a munkahelyek és a legálisan foglalkoztatottak számát, illetve a belső piaci és a járulékbevételeket is.

Pataky Péter kedden úgy fogalmazott, hogy a tervezett módosítás egy XIX. századi vállalkozói szemléletet próbál kiszolgálni. Ez a szemlélet a munkavállalók teljes kiszolgáltatottságát és alávetettségét jelenti, a vállalkozók túlhatalmának kialakítása mellett, és ellentmond a kormány meghirdetett céljainak is - tette hozzá.

Kaufer Virág LMP-s képviselő, pártja és az MSZOSZ megbeszéléseit követően, azt mondta: egyetértettek abban, hogy a tervezettel "Orbán Viktor nem tesz mást, minthogy (...) leépíti a fékek és ellensúlyok rendszerét a munka világában, azzal, hogy (...) súlyosan megtámadja a szakszervezetek pozícióját, a kollektív jogokat, az érdekérvényesítés lehetőségét". A képviselő szerint ezzel a lépéssel a kormányfő "elengedi 3,7 millió munkavállaló kezét".

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete szerint a tervezet a munkáltatót védi, a szakszervezetek működését ellehetetleníti, a sztrájkjogot pedig kiüresíti. Úgy látják, hogy a tervezet célja a munkavállalói érdekek szervezett képviseletének megszüntetése. A munkavállalók jogait csorbító tervezett intézkedések között említették a szabadság mértékének csökkentését, a szabadságkiadás szabályainak megváltoztatását, a garantált bérminimum, a felmondási védelem és a műszakpótlék megszüntetését, illetve utóbbi mértékének csökkentését.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a közpénzek elköltésének átláthatóságát vizsgáló K-Monitor Közhasznú Egyesület közleményében alkotmányellenesnek nevezte a munkatörvénykönyv-tervezet több pontját. A két civil szervezet szerint a tervezet nehezítené "a közérdek sérelmét eredményező munkáltatói visszaélések feltárását", s annak szabályai az alapjogvédelemmel szemben egyértelműen a munkáltatói érdekek védelmére helyezik a hangsúlyt.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége is több ponton módosítaná a munka törvénykönyvének tervezetét. Véleményük szerint a készülő jogszabály tervezetéből hiányzik az ésszerű alkalmazkodás követelménye és az esélyegyenlőségi terv készítésének kötelezettsége; összemosódik a cselekvőképesség és a munkaképesség, valamint az egészségkárosodás és a fogyatékosság fogalma. A szervezet szerint a készülő kódex kizárná a közszféra munkavállalói közül az érintetteket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium július 22-én hozta nyilvánosságra az új munkatörvénykönyv munkaanyagát. A tervezetet a szakszervezetek mellett élesen bírálták az ellenzéki pártok. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője hangsúlyozta, hogy a dokumentum egy "konzultációs munkaanyag", amelyhez várják az észrevételeket és a módosító javaslatokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×