Infostart.hu
eur:
360.79
usd:
315.82
bux:
141514.01
2026. július 20. hétfő Illés

Megalakulhatnak a szitek

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságok (szit) jöhetnek létre az Országgyűlés hétfői döntésével. A csak nyilvános részvénytársaságként működtethető társaságoknak sem társasági, sem helyi adót nem kell fizetniük, csak tulajdonosai adóznak az osztalék és az árfolyamnyereség után.

A fideszes Rogán Antal, Mengyi Roland és Manninger Jenő előterjesztését 264 igen szavazattal, 54 nem ellenében fogadta el a Ház, azt a kormánypártok mellett az MSZP képviselői is támogatták.

A törvény értelmében a szit a kis- és nagybefektetőktől összegyűjtött pénzügyi forrásokat elsősorban magyarországi bejegyzésű kereskedelmi és lakóingatlanokba fekteti azért, hogy az ingatlanokat hasznosítsa, illetve szükség esetén fejlessze. Az indoklás szerint a társaságok létrejötte segítheti, hogy Magyarország a régió pénzügyi szolgáltató központjává váljon.

A törvény szerint a szabályozott ingatlanbefektetési társaságoknak legalább 10 milliárd forint induló tőkével kell rendelkezniük. Biztosítók és bankok legfeljebb a részvények és a szavazati jog 10 százalékát tulajdonolhatják, a közkézhányad pedig el kell, hogy érje a jegyzett tőke 5 százalékát.

A társaságok nemcsak ingatlanokat, hanem projekttársaságokat is vásárolhatnak. A mérlegfőösszeg legalább 70 százalékának ingatlanokból kell állnia, és a törvény szabályozza azt is, hogy ezen kívül milyen eszközöket tarthat portfóliójában a társaság.

A szit nyeresége 100 százalékát ki kell, hogy fizesse osztalékként, a projekt társaságainak nyeresége egészében a tulajdonost illeti.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter napirend előtt az Országgyűlésben: most átmeneti köztársasági elnököt választunk

Magyar Péter napirend előtt az Országgyűlésben: most átmeneti köztársasági elnököt választunk

Először beszélt Sulyok Tamás államfői mandátumának megszűnése óta a parlamentben a kormányfő, aki „Az igazi magyar érdek” címmel szólalt fel napirend előtt. Ősszel megindul az alkotmányozási folyamat, de előtte most egy átmeneti köztársasági elnököt kell választani – mondta Magyar Péter, aki arról is beszélt: vizsgálni fogják Szijjártó Péter és a BYD-nek juttatott állami százmilliárdok történetét. Hangsúlyozta: adókat törölnek el, és kétszeresére emelik a nagy szennyező cégekre kiróható bírságokat.
Célegyenesben az év energetikai projektje, és sokat nyerhet rajta Magyarország

Célegyenesben az év energetikai projektje, és sokat nyerhet rajta Magyarország

Fontos állomásához ért az európai villamosenergia-piac és -rendszer egységesülési folyamata, aminek hatásai ősztől Magyarországon is érezhetővé válhatnak. Az elmúlt időszakban ugyanis érdemi előrelépések történtek az úgynevezett MARI és PICASSO platformokhoz, vagyis az egységes európai kiegyenlítőenergia-piacokhoz történő csatlakozás folyamatában. Az év energetikai projektje alapvetően alakíthatja át Magyarország villamosenergia-piacát is, közvetlenül érintve a hazai árakat, a hálózati stabilitást és a piaci szereplőket. Az októberi csatlakozástól számos közvetlen gazdasági és technikai hatás várható, többnyire pozitív előjellel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×