Infostart.hu
eur:
355.69
usd:
312.65
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Lakásfronton nem várható változás

Sem a kereslet bővülése, sem a kínálat szélesedése nem várható a lakáspiacon - véli a Duna House elemzője. Murányi Ákos az InfoRádiónak azt mondta: a meglévő piaci viszonyokon alig változtat a lakossági hitelezésről szóló rendelet megjelenése, csak annyiban, hogy hangsúlyossá válhatnak a forinthitelek.

A racionálisan gondolkodó ingatlanfejlesztők a válság hatására felfüggesztették a beruházásaikat vagy kivonultak az országból. Idén sem várható, hogy újabb projektek indulnak, hiszen nyártól megszűnt a lakástámogatási rendszer szinte összes eleme, emellett pedig szigorodott a hitelezés is - mondta az InfoRádiónak a Duna House elemzője.

Nem valószínű, hogy a közeljövőben lakáshiány alakul ki Magyarországon, bőséges a túlkínálat, a kereslet viszont minimális - tette hozzá Murányi Ákos.

Ennek oka részben az, hogy sokan kiestek a piacról azért, mert nem tudják biztosítani a 26 százalékos, a forint alapú hitelhez szükséges önerőt. Korábban ennek a kiváltására alkalmas volt a szocpol és a Fészekrakó program, amelyek azonban már nem elérhetőek.

A másik ok, hogy a gazdasági válság miatt sokan elbizonytalanodtak, és nehezebben vállalnak fel egy húsz-huszonöt éves lejáratú kölcsönt, legyen az akár forint-, akár devizaalapú - magyarázta az elemző.

Murányi Ákos hozzátette: a banki hitelezési gyakorlat már tavaly szigorúbb volt, mint korábban, az új, lakossági hitelezésről szóló rendelet célja pedig az, hogy a kockázatosabb svájci frank alapú ajánlatok teljesen eltűnjenek a piacról.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, továbbra is a Hormuzi-szoros felügyelete a fő téma, de jelentősnek mondható fejlemény egyelőre nincs. A Clingendael Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója az InfoRádióban elmondta: a Trump-adminisztráció győzelemként próbálja beállítani a korábbi megállapodást Iránnal, a gyakorlatban azonban az látható, hogy ez a megállapodás inkább az iráni félnek kedvez.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×