Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Varga Mihály szerint nem lehet eredményekről beszélni

A Fidesz alelnöke szerint Magyarország most rosszabbul áll, mint a gazdasági válság legsűrűbb napjaiban. Varga Mihály az InfoRádiónak azt mondta: a szomszédos országokkal szemben Magyarország egyre versenyképtelenebbnek tűnik. Amíg pedig a munkanélküliek száma nő, addig egyáltalán nem lehet gazdasági kilábalásról beszélni.

A magyar gazdaság nem jutott még túl a mélyponton, és Magyarország sincs még túl azon a vesszőfutáson, amelybe az elmúlt évek gazdaságpolitikája vitte - fogalmazott a Fidesz elnökségi ülését követően a Fidesz alelnöke.

Varga Mihály azt mondta: a Gyurcsány-kormány tönkretette az országot, a gazdaságot mélyrepülésbe vitte, és nincs olyan nap, amikor ne kerülne nyilvánosságra olyan adat, amely e gazdaságpolitika rossz következményeit igazolja.

A politikus hozzátette: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2009 első 11 hónapjában az egy évvel korábbi időszakhoz képest 3,8 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottak száma, a reálbérek pedig ugyanezen időszakban 2,4 százalékkal csökkentek.

Az ellenzéki párt alelnöke úgy vélte: a szomszédos országokkal szemben Magyarország egyre versenyképtelenebbnek tűnik, és amíg a munkanélküliek száma nő, nem lehet gazdasági kilábalásról beszélni.

"Ilyenkor tehetnénk fel a költői kérdést: hol vannak az eredmények? Azok, amelyekre hivatkozva az MSZP és a pénzügyminiszter úr többször is azt mondta, hogy sikeresen kezelték a válságot. Ha több a munkanélküli, és még azoknak is romlott a helyzete, akiknek van állása, egyáltalán nem lehet eredményekről beszélni" - magyarázta Varga Mihály.

Azzal a sajtóhírrel összefüggésben, amely szerint több száz-, olykor ezermilliárd forintos eltérések vannak az előzetesen közölt, majd később realitássá vált költségvetési hiányadatok között, a politikus azt mondta: ennek felelősei vannak, hiszen ilyen jellegű adateltitkolás csak akkor képzelhető el, ha arra valaki utasítást adott. Megjegyezte, hogy ezzel kapcsolatban kezdeményezi az Országgyűlés költségvetési bizottságának összehívását.

Bajnai Gordon miniszterelnök kedden, Bécsben elhangzott szavaira reagálva Varga Mihály közölte: hogy a költségvetési hiány mértéke mekkora, önmagában nem mutatja egy ország sikerességét vagy sikertelenségét.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×