Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.43
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Felfelé tart a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 166,63 pontos emelkedéssel, 20.744,94 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,81 százalékkal erősödött. Emelkedéssel kezdtek a vezető nyugat-európai részvénypiacok is.

A Mol 0,9 százalékkal, 15.840, az OTP 1,1 százalékkal, 5.459 forintra erősödött.

A Magyar Telekom 0,5, a Richter 0,1, az Egis 0,3 százalékkal erősödött.

Tőzsdenyitáskor egy euró 268,85, egy dollár 183,69 forintot ért.

Emelkedéssel kezdtek a vezető nyugat-európai részvénypiacok kedden. A londoni FTSE-100 7,69 pontot erősödött nyitáskor, a frankfurti DAX-30 10,52 pontot emelkedett, a párizsi CAC-40 index pedig 3,19 pontot lépett előre hétfői záró értékéhez képest.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×