Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
316.31
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Pórul járnak az önkormányzatok és a közlekedés

Többek között az önkormányzatok érzik meg majd azt jövőre, amit a pénzügyminiszter mondott, hogy az adócsökkentések ellentételezésére, a növekedés megteremtése érdekében kiadáscsökkentés szükséges. Ugyanakkor például az egészségügy több pénzt kap, mint tavaly.

Mivel a magyar gazdaság teljesítménye komolyan visszaesett, ezért ahhoz, hogy a 2010-re ígért 3,8 százalékos hiánycélt tartani tudja a kormányzat, kénytelen kiadáscsökkentéseket végrehajtani. Ennek nagysága mintegy 400 milliárd forint.

A pénzügyminisztérium által benyújtott tervezet szerint a pórul jártak között vannak az önkormányzatok és a közlekedés. Előbbi nettó 85, utóbbi 40 milliárddal kap kevesebbet.

Továbbra is takarékosak lesznek a beruházásokkal, jövőre csakis uniós forrásokból finanszíroznak fejlesztéseket. A költségvetési intézményektől is vonnak el pénzt. Kevesebb szán a kormány jövőre az energiaár támogatásra, és szintén megtakarítást jelent a lakástámogatások csökkenése. Az sem ismeretlen, hogy jövőre nyugdíjakra is kevesebbet kell költenie az államnak, mivel a 13. havi juttatás megszűnik.

Többet kapnak viszont a rendőrök 10 százalékkal, és 40 százalékkal emelkedik a központi statisztikai hivatal jövő évi büdzséje, mivel 2010-ben népszámlálás lesz. 40 százalékkal több jut a köztársasági elnöki hivatalnak is, hogy a köztársasági elnök mandátuma lejárta után a jogszabályoknak megfelelően saját villájába költözhessen. A parlamenti választások miatt nő 20 százalékkal az országgyűlés költségvetése is.

Ami a magánszemélyeket illeti, nem valószínű, hogy várható újabb meglepetés, mert a jövő évi adócsomagot már nyáron elfogadta a parlament. Eszerint a legnagyobb változások a személyi jövedelemadó rendszerben lesznek és bevezetik a vagyonadót. A cégeknél magasabb lesz a társasági adó, de több egyszerűsítést hajtottak végre a rendszerben. Az adóátrendezés a kormányzati kommunikáció szerint összességében nullszaldós. A járulékok csökkentésével és az szja változtatásokkal szemben növekedett az áfa és vezetik be a vagyonadót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×