Bajnai Gordon elmondta: a többi között fel tudják gyorsítani az előlegfizetést a már nyertes pályázóknak, ami azt jelenti, hogy csak ezzel az intézkedéssel 100 milliárd forintot meghaladó forrás áramlik a magyar gazdaságba a következő három hónapban.
Hozzátette: már a következő napokban új hitelkonstrukciók és pályázatok is megjelenhetnek. A miniszter szólt arról is, hogy Brüsszelben jelenleg 17 nagyberuházás vár jóváhagyásra, amelyek jelentős segítséget jelenthetnek a magyar építőiparnak.
Balatoni abszurd: pár napja még ott volt, most nyoma sincs







