Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Minimális pluszban zárt a tőzsde

Minimális, 0,2 százalékos pluszban zárt csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde. Az irányadó index, a BUX fél ötkor 13 005 ponton állt meg. A legtöbbet a MOL emelkedett, az OTP viszont csökkenést könyvelhetett el.

Az OTP és a Magyar Telekom kivételével a vezető részvények ára mind emelkedett csütörtökön, Budapesten. A MOL 1,9 százalékos növekedés után 10 750 forinton állt meg záráskor, míg a Richter 1,7 százalékkal tornázta fel értékét a szerdai záróárhoz képest, 31 385 forintra.

A másik gyógyszerészeti részvény, az EGIS árfolyama is fölfelé mozdult el, a csütörtöki záráskor 10 745 forintért adták - vették a papírokat, 1,4 százalékkal drágábban, mint a szerdai záráskor.

A Magyar Telekom azonban, ha minimálisan is, de csökkenést könyvelhetett el, fél százalékos visszaesés után a papírok 549 forintba kerültek.

Ennél is többet veszített értékéből az OTP. A bankpapír pontosan három százalékkal volt olcsóbb, mint egy nappal korábban, csütörtökön fél öt előtt 2 950 forintba került.

A régiós valutákkal együtt, de azokat meghaladó mértékben, majdnem két százalékkal gyengült a forint az euróhoz képest, délután egy euróért több mint 274 forintot adtak a budapesti bankközi devizapiacon. A portfolio.hu elemzője elképzelhetőnek tartja, hogy tartósan alacsony szinten marad a forint.

A dollárral szemben is gyengült a forint, délutánra 200 forint fölé emelkedett az árfolyam. Weinhardt Attila, a portfolio.hu elemezője elmondta: elsősorban a lengyel zloty és a forint keresztárfolyamában bekövetkező mozgások állnak az euróval szembeni elmozdulásaik mögött.

A zloty a forintéhoz hasonló mozgást produkált, de a keresztárfolyamban a forint gyengülni kezdett. Ugyanakkor más közép-európai valuták is gyengültek a forinthoz képest - mutatott rá az elemző.

Címlapról ajánljuk
Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok
Szász-Anhalt

Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok

Történelmi léptékű győzelmet jeleznek az első exit pollok az Alternatíva Németországért (AfD) számára a vasárnapi szász-anhalti tartományi választáson. Az ARD (Infratest dimap) felmérése 44,5, a ZDF (Forschungsgruppe Wahlen) kutatása pedig 44 százalékra teszi a párt támogatottságát. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindkét mérés szerint mindössze 18,5 százalékot szerzett.

Európa szomorú új térképe

Az aszályok, a klímaváltozás, a vízhiány és a felmelegedés csökkentheti a mezőgazdasági hozamokat, átírhatja az ipar telephelyválasztását, az energiatermelést, a folyami szállítást, a turizmust, az ingatlanárakat, sőt még azt is, mikor dolgozunk, utazunk vagy hogyan építjük otthonainkat. Ennek európai vonatkozásairól írt elemzést Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány; a részletekről Pásztor Szabolcs kutatási igazgatót kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Ma tartományi parlamenti választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár dönthet az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont körüli vereséget szenvedhet. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×