Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Simor: 1 százaléknál kisebb GDP-csökkenés, 3-nál kisebb infláció 2009-ben

A jegybank elnöke szerint a gazdaság lassú növekedése 2010-ben indulhat meg.

Simor András az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának ülésén azt mondta: jövőre a bruttó hazai termék egy százalék alatti csökkenése mellett az infláció 3 százaléknál kisebb lesz.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta: mivel a monetáris politika mozgástere korlátozott, Magyarország nem esik azonos kockázati megítélés alá az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Svájccal, ahol radikális kamatcsökkentést hajtottak végre.

A jegybankelnök emlékeztetett: Magyarország kockázati megítélését ma a befektetők abba a kategóriába sorolják, ahol Dél-Afrika, a Fülöp-szigetek, Törökország, Horvátország, Bulgária, Észtország és Lettország van, és ezekben az országokban legalább olyan magas a kamat, mint idehaza.

Simor András érzékeltette azt is, hogy ha egy radikális kamatcsökkentés nyomán 10 százalékkal gyengülne a forint árfolyama, akkor a bankok tartalékképzési kötelezettségük miatt 430-450 milliárd forinttal kevesebb hitelt folyósíthatnának.

Címlapról ajánljuk
Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.

Hosszú ideig tartó korlátozás jelentett be a számlázásnál az MVM

Szeptember 21. és 29. között átfogó informatikai rendszerátállítást végez földgáz-ügyfélkiszolgálási rendszerén az MVM, emiatt ebben az időszakban átmenetileg korlátozott lesz a szolgáltatással kapcsolatos ügyintézés. A fejlesztési munkálatok és az előkészületek miatt már szeptember 17-étől nem érhető el az online ügyfélszolgálat és a mobilalkalmazás, emellett szünetel az előre fizetős mérők feltöltése is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár politikai jövője is eldőlhet

Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár politikai jövője is eldőlhet

Ma tartományi parlamenti választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár dönthet az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont körüli vereséget szenvedhet. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×