Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Izland is IMF-segítséget kap

Jóváhagyta az Izlandnak szánt 2,1 milliárd dolláros hitelkeretet a Nemzetközi Valutaalap.

A két évre szóló készenléti hitelmegállapodás értelmében Reykjavík a kölcsönből 827 millió dollárt azonnal lehívhat, az összeg további részét pedig negyedéves felülvizsgálathoz kötve, nyolc részletben veheti fel.

Az IMF október 24-én hozta tető alá a hitelmegállapodást Izlanddal, de az igazgatótanács döntését az európai hitelezőkkel, főképpen Hollandiával és Nagy-Britanniával kialakult vita késleltette. Ezek az országok követelték állampolgáraik betétjeinek kifizetését, amelyek bennragadtak az izlandi bankokban.

Az IMF-főigazgató első helyettese közleményében azzal indokolta az igazgatótanács döntését, hogy Izlandon rendkívüli méretű bankválság van. John Lipsky szerint Izland súlyos recesszióval néz szembe amiatt, hogy nagy a gazdaság eladósodottsága, a privát szektor erősen függ a külföldi valuták ármozgásától.

Az IMF egyúttal ismertette Izlanddal kapcsolatos jövő évi előrejelzését, amely szerint az ország GDP-je 2009-ben 9,6 százalékkal csökken, szemben az idei 1,6 százalékos növekedéssel; a munkanélküliség megnégyszereződik, és eléri az 5,7 százalékot.

Izlandnak három nagybankja ment csődbe a pénzügyi válság miatt, az infláció jelentősen emelkedett, ezért Finnország, Svédország, Norvégia és Dánia is azt tervezi, hogy további 2,5 milliárd dolláros kölcsönt nyújt a szigetországnak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

A legnépszerűbb országoknak a külföldi továbbtanulás szempontjából Hollandia és Belgium számít, de Ázsia felé is egyre jobban nyitnak a diákok – mondta el az InfoRádióba Sywa Petra a Baltic Council regionális menedzsere. Sywa Petra hozzátette, az Egyesült Államokon kívül nem mondható el, hogy drágább lenne külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit, vasútvillamos jöhet Borsodban

Tisza-kormány: Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit, vasútvillamos jöhet Borsodban

Azt javasolja a kormánynak Magyar Péter, hogy a paksi védekezés minden résztvevője részesüljön kitüntetésben és jutalomban az október 23-i nemzeti ünnepen - a miniszterelnök erről a Facebookon írt szombaton. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnap bejelentette, Szeged és Hódmezővásárhely mintájára Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is megkezdődik a tramtrain-hálózat (vasútvillamos) kialakításának előkészítése, amely Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika és akár Ózd belvárosait kötheti össze közvetlenül. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb közéleti hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×