Infostart.hu
eur:
355.45
usd:
307.69
bux:
133257.44
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

"Most végre át lehet hajtani a reformokat"

Londoni elemzések szerint az eddig vártnál jelentősebb magyarországi gazdasági visszaeséshez vezethetnek jövőre a több mint 25 milliárd dolláros pénzügyi védőháló feltételeként végrehajtandó kiadáscsökkentések, de ugyanezek a feltételek most alkalmat teremthetnek a szerkezeti reformok áthajtására is.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének csütörtöki elemzése szerint a piac által előzetesen 10-12,5 milliárd dollárosra becsültnél sokkal nagyobb készenléti csomag enyhíteni fogja a lejáró külső kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos aggodalmakat. A ház várakozása szerint Magyarország valójában a hitelcsomagnak "csak egy apró hányadát" fogja felhasználni.

Az elemzés szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti védőhálója - amelyhez a Világbank és az EU is hozzájárult - elősegítette egy válság elhárítását, a csomaghoz kapcsolt feltételekből azonban az következhet, hogy jelentősen romlanak a jövő évi magyarországi növekedési kilátások. Ennek nyomán azzal számolnak, hogy 2009-ben, egész éves összevetésben 1,5 százalékos GDP-visszaesés lesz Magyarországon. A cég szerint megvan a kockázata az ennél mélyebb recessziónak is a komoly költségvetési kiadáscsökkentések miatt.

Az elemzés a kedvező tényezők közé sorolja, hogy egy ilyen feszes - és csökkenő olajárakkal kísért - költségvetési politika jó eséllyel lehetővé teszi a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a "hiteles" pénzügypolitikai enyhítést 2009-ben.

A Merrill Lynch londoni elemzői is jelentősen csökkentették a magyar gazdasági növekedésre adott prognózisukat, egész éves recessziót azonban nem jósolnak: az eddigi 1,4 százalékról 0,8 százalékra rontották 2009-re szóló GDP-növekedési előrejelzésüket.

Esély és veszély

A csütörtöki Financial Times, amely több írásban is elemzi a Magyarországnak összeállított védőcsomagot, egyik cikkében azt írta, hogy a csomaghoz kapcsolt feltételek jelenthetik "a szerkezeti reformok áthajtásához szükséges mentséget" az ország vezetőinek.

A magyar kormányok a 60-as évek óta külső hitelekből fedezték a hazai fogyasztási vágyat, így biztosítva a társadalmi békét, és ez a hagyomány túlélte az 1989-ben kezdődött szabadpiaci átalakulást is, olvasható a londoni üzleti napilap írásában, amely szerint a fájdalmas reformlépések Magyarországon politikai öngyilkossággal érnek fel.

A lap szerint azonban a válság valószínűleg lehetővé teszi az "ingatag" kisebbségi kormánynak az eddig kiszámíthatatlannak ígérkező költségvetési szavazás túlélését. Tovább rontja ugyanakkor "az üzlet- és Nyugat-párti miniszterelnök" esélyeit az előretörő jobboldal megállítására a 2010-es választásokon, áll a londoni napilap elemzésében.

A Financial Times felidézi Orbán Viktor múltbeli kijelentését arról, hogy "van élet az EU-n kívül is". A lap szerint a baj a Fidesz elnökének politikai hasznára válik; a cikk idézi egy "baráti újság" szalagcímét is, amely szerint Magyarország - Izlanddal, Fehéroroszországgal, Ukrajnával és Pakisztánnal együtt - "felkerült a szégyenlistára".

Címlapról ajánljuk
Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Most tényleg megtudhatjuk, mennyit keres a mellettünk ülő kollégánk?

Most tényleg megtudhatjuk, mennyit keres a mellettünk ülő kollégánk?

A keddi Checklistben (11:24-től) Médli Katalint, a Trenkwalder Csoport HR managerét kérdezzük egy fontos határidőről, konkrétan június 7-éről

. Sokan úgy gondolták ugyanis, hogy az uniós bértranszparencia-irányelv bevezetésével hirtelen minden álláshirdetésben megjelennek a fizetések, és a mellettünk ülő kollégáról is megtudjuk, mennyit keres. — csakhogy ez egyrészt nincs így, másrészt pedig a valóság ennél jóval bonyolultabb. A bértranszparencia ugyanis leginkább arról szól, hogy a cégek képesek-e végre megmagyarázni: miért pont annyit fizetnek, amennyit. Műsorunk első felében egyébként arról beszélgetünk Babos Andrással, a Portfolio makrogazdasági elemzőjével, hogy megérkezett a KSH friss inflációs jelentése, és rögtön borította a várakozásokat: a májusi adat nem gyorsulást, hanem meglepő lassulást mutatott. Az élelmiszerárak csökkenése, az energiaárak mérséklődése és az erősebb forint együtt most látványosan fékezhették az inflációt, de nagy kérdés, meddig tart ez a kedvező pillanat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×