Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Feltörekvők rendezhetik át a legnagyobb cégek listáját

Erőteljes hatékonyságjavulást mutatnak a kétszáz legnagyobb magyarországi vállalat eredményei - derül ki a Figyelő top 200-as listájából. A lap főszerkesztője hozzátette: mindez azért is figyelemreméltó, mert ezek a vállalatok jóval nagyobb árbevétel-növekedést produkáltak 2007-ben, mint amekkora a magyar gazdaság növekedése volt. Martin József Péter hozzátette: a lista elején nem történt változás, a rangsort ismét a 2600 milliárd forintos árbevételt elért Mol vezeti.

A kétszáz legnagyobb vállalat árbevétele 7,3 százalékkal nőtt 2007-ben az azt megelőző évhez képest, míg a magyar GDP növekedése csupán 1,1 százalékos volt, vagyis a cégek, a forgalmat és az eredménymutatókat tekintve, sokkal dinamikusabbak - mondta az InfoRádiónak a Figyelő főszerkesztője.

A cégkör hatékonysága is jelentősen javult, hiszen úgy sikerült elérni 7 százalék fölötti árbevétel-növekedést, hogy a foglalkoztatotti létszám mindössze 1 százalékkal emelkedett - tette hozzá Martin József Péter.

A szakértő szerint a magyar gazdasági növekedést mindenképpen visszaveti majd a globális pénzügyi válság, és a kétszáz legnagyobb vállalat árbevétele is csökkenni fog. Már csak azért is - fűzte hozzá Martin József Péter -, mert a cégek háromnegyede exportál, és a teljes magyar export kétharmadát ezek adják.

A jövőben valamelyest átrendezhetik a pozíciókat a listán azok a most felbukkant cégek, amelyek tavaly 13-30 milliárdos árbevételt produkáltak, ám mind a forgalmi, mind az eredménymutatóik dinamikusabban nőttek a kétszáz legnagyobbénál - mondta a Figyelő főszerkesztője.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert kialakítani, amely egyszerre méltányosabb, ösztönzi a munkát és a beruházást, növeli a hazai hozzáadott értéket, és közben megteremti az euró bevezetéséhez szükséges pénzügyi stabilitást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×