Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Beszállhat az SAS-ba a Lufthansa

A német légitársaság számíthat Norvégia támogatására, ha úgy dönt, hogy átveszi a skandináv légitársaságot - közölte a norvég kormányszóvivő. A közelmúltban számos légitársaságot súlyosan érintett a nemzetközi gazdasági válság.

Leginkább az üzemanyag drágulása okoz egyre nagyobb problémát - így a Lufthansa érdeklődése szinte kapóra jött a skandináv országoknak az SAS légitársaság fennmaradása szempontjából.

Az SAS részvények 50 százaléka három skandináv ország tulajdonát képezi. Norvégiára ebből csak 14,3 százalék jut, de - mint az oslói kormány szóvivője elmondta - ezt is szívesen eladnák a Lufthansának.

Utalt azonban arra, hogy a végső döntést mindenképpen össze akarják hangolni Koppenhágával és a Stockholmmal.

Az SAS sok már légitársasághoz hasonlóan a közelmúltban pénzügyi örvénybe került, részvényeinek árfolyama a múlt év során több mint 60 százalékkal zuhant, bár a nyár folyamán némileg emelkedett az árfolyam, így mindkét fél számára előnyösnek ígérkezik az időpont az esetleges teljes, vagy részleges átvételre.

A Lufthansa az esztendő során máris közel másfél milliárd euró nyereséget könyvelt el, aminek egy részét szívesen befektetné olyan légitársaságba, amellyel már eddig is jól tudott együttműködni a vezetése alatt álló Star Alliance nevű légiközlekedési szervezeten belül, és így tovább erősíthetné pozícióját a világ légi forgalmában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×