Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szikora: Teljesülhet az adócsökkentési terv

Teljesülhet a kormányfő négy éves, 1000-1200 milliárdos adócsökkentési terve - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában az APEH elnöke. Szikora János ezt arra alapozza, hogy vannak többletbevételek. Tavaly 100 milliárd forint pluszbevételt jelentett a gazdaság kifehéredése, az adóhatóság idén eddig már 300 milliárd forintnál is több adókülönbözetet állapított meg, ezen kívül javul az adómorál.

A gazdaság fehéredéséből tavaly 100 milliárd forint folyt be az államkasszába - ezt állapította meg az adóhivatal tevékenységét értékelő, független szakértőkből álló bizottság - mondta az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke InfoRádió Aréna című műsorában.

Szikora János úgy véli, tartható lehet a kormányfő által javasolt, 1000-1200 milliárd forintos adócsökkentési terv, hiszen az ütemezés szerint a gazdaság fehéredéséből ennek az összegnek több év alatt kell befolynia.

Az APEH elnöke közölte: a szervezet vizsgálatainak eredményessége jelentős mértékben növekszik. Míg 2004-ben az adóhivatal munkatársai 188, addig tavaly 357 milliárd forintnyi adókülönbözetet állapítottak meg. Idén augusztus 18-ig ez az összeg már 330 milliárd forint.

Az ellenőrzések közvetett hatása is érvényesül: egyre több szó esik az adózásról, és egyre többen önként fizetik az adót - mondta Szikora János.

Áfával trükköznek

Az APEH vizsgálati tapasztalatai azt mutatják, hogy a szürkegazdaság leginkább a számítástechnikai alkatrészek és a mobiltelefonok kereskedelmében van jelen. Ez nem magyar jellegzetesség: az olyan termékeknél, amelyek értékükhöz képest kis méretűek, vagyis könnyen szállíthatóak, ez gyakori - magyarázta az adóhivatal elnöke.

Az ilyen apró műszaki cikkek kereskedelmével foglalkozó cégek körében kiugróan magas az adóval - főleg az áfával - kapcsolatos visszaélésen aránya - fűzte hozzá Szikora János.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×