Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Az év első felében több mint 25 ezer új társas vállalkozást jegyeztek be

A cégalapítási eljárás könnyítésének köszönhetően megugrott 2008 első felében az újonnan alapított vállalkozások száma, annak ellenére, hogy a szakemberek szerint már eddig is túl sok mikrovállalkozás működött az országban. Emellett ezerszámra szűnnek meg a cégek, törölt vállalkozások száma azonban lényegesen kevesebb, mint az újonnan alapítottaké.

Az év első felében több mint 25 ezer új társas vállalkozást jegyeztek be Magyarországon, másfélszer annyit, mint amennyit tavaly, az első félévben - mondta el az InfoRádióban az Opten Informatikai Kft. munkatársa.

A növekedés a többi mellett annak tudható be, hogy tavaly szeptembertől már 500 ezer forintos törzstőkével lehet kft.-t alapítani, az új cégeket pedig már egy óra alatt bejegyzik a cégbíróságokon.

Ézsiás Tünde az InfoRádióban elmondta: az országban jelenleg több mint félmillió egyéni vállalkozás, és több mint fél millió mikrovállalkozás működik. Az ország méretéhez képest ez magas szám, ennek ellenére számuk a jövőben várhatóan emelkedni fog.

Idén az év első felében 11 ezer céget töröltek a nyilvántartásból.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×